SteelSeries Nimbus – játékkonzol az Apple TV-ből?

2017. 01. 12.

Nagyjából három és fél éve, az iOS 7 bemutatásakor indította az útjára az Apple a játékkontrollerek MFi programját – vagyis innentől kezdve tervezhetnek külső hardvergyártók olyan kontrollereket, melyeket teljes mértékben támogatnak az iOS-es játékok. Az egyik legnépszerűbb, a SteelSeries Nimbus járt most nálunk.

A SteelSeries Nimbus nem egy mai darab, 2015 végén jelent meg a gamer körökben méltán népszerű cég terméke a piacon. Ez volt az első olyan kontroller, ami megkapta a „Made for Apple TV” plecsnit, vagyis már kifejezetten az akkor új negyedik generációs Apple TV-t is figyelembe vették a tervezésekor. Én már régóta szemezek a Nimbusszal, most karácsonyra végül meg is leptem magamat vele, és gondoltam röviden összefoglalom a tapasztalataimat.

Noha a Nimbus iPhone-nal és iPaddel is tökéletesen működik, én elsősorban az Apple TV-vel próbáltam ki, hiszen eredetileg is ehhez vásároltam, a telefonokhoz és táblagépekhez pedig talán praktikusabb egy olyan megoldás amibe belehelyezhetjük (vagy ráerősíthetjük) a készülékünket. Eleinte elég sokat játszottam az új Apple TV-n, aztán időhiányban ez gyakorlatilag nullára csökkent (90%-ban az Infuse/Netflix kombót használom rajta), viszont gondoltam az ünnepek között tudok majd időt szakítani a játékra is.

Ami a hagyományos konzolokat illeti, egy Xbox 360-am van sok-sok éve, viszont gyakorlatilag két éve be sem kapcsoltam már. (Jó, hazudok, a múltkor megnéztem rajta egy DVD-t, mert ez az egyetlen eszköz a háztartásban amiben még van optikai meghajtó.) Friss tapasztalataim nincsenek, viszont annak idején sok száz órát szorongattam az Xbox 360 kontrollerét (hogy hányadik generációsat, azt pontosan nem tudom, de nem 360 S-em van az újabb fajtával), így elsősorban ehhez hasonlítom a Nimbust is – és szerencsére elég sok mindenben hasonlítanak.

A SteelSeries kontrollere egy pofás dobozkában érkezik, ami alig nagyobb magánál az eszköznél. Nem véletlenül, ugyanis a Nimbuson kívül nem sok mindent találunk benne: egy leírást és néhány SteelSeries matricát, aztán ennyi. Én örültem volna egy (fekete!) Lightning-kábelnek is, hiszen a beépített akkumulátor praktikusan az Apple csatlakozóján keresztül tölthető, ez azonban sajnos úgy tűnik, már nem fért bele az árba.

Vegyük is kézbe! Jóval könnyebb, mint az Xbox 360 kontrollere (persze, beépített aksi van benne, nem két ceruzaelem, és nincs vibramotor sem), kicsit tapadósabb műanyagból van, ami mindenképp pozitívum, méretben nagyjából megegyezik vele. Egyelőre kevésbé recseg-ropog mint a microsoftos társa, de ahhoz képest alig használtam még, szóval hónapok múlva derül majd ki, hogy hosszú távon mennyire bírja a strapát. Mindenesetre minőségi, masszív eszközről van szó, ami egy kontroller esetében nem hátrány.

SteelSeries Nimbus

Az MFi szabványnak megfelelően összesen 12 játékban használható gomb és két joystick van rajta – ez utóbbiak azonban a szabvány miatt nem benyomhatóak (ami végül is nem akkora gond, sosem szerettem azt a megoldást). Nézzük sorjában a gombokat! Elöl van két analóg ravaszunk bal- és jobboldalt, ami azt jelenti, hogy ezek nyomásérzékenyek, így például egy autós játékban finoman adagolhatjuk velük a gázt és a féket. Szép nagyok és kényelmesek, nekem nagyon kézre esnek. Felettük az L1 és R1 névre keresztelt gombokat találjuk, amik szintén nagyobbak az általam megszokottnál.

A kontroller tetején bal felül van a négy iránygombunk, középen egy menügomb, jobboldalt pedig a négy akciógomb (X, Y, A, B). Ez utóbbiak csinos átlátszó műanyagból vannak fekete alappal, a betűk pedig színes 3D-s dizájnt kaptak, pofásan néz ki, na. Alul van a két joystick, ami azt jelenti, hogy az Xbox 360-hoz képest más az elrendezés (felcserélődtek az iránygombok és az egyik stick), ami eleinte nekem elég zavaró volt, de igazából gyorsan hozzá lehet szokni. Van még egy bekapcsoló-csúszkánk és egy Bluetooth-párosító gombunk is elöl, a menügomb fölött pedig négy piros LED, amik azt mutatják, hogy többjátékos mód esetén melyik irányító melyik.

SteelSeries Nimbus

A párosítás rendkívül egyszerű: csak be kell kapcsolni a kontrollert, iOS-ben belépni a Bluetooth menübe a beállításokban és kiválasztani az eszközt. Az Apple TV esetében Remotes and Devices menüpontot és a Bluetooth-t kell keresni. A SteelSeries Nimbus mellé letölthetünk egy iOS appot is, ezen keresztül frissíthetjük a kontroller szoftverét ha elérhető új verzió, elolvashatjuk róla a legfontosabb tudnivalókat, valamint megnézhetjük, milyen játékok támogatják jelenleg a kiegészítőnket. A válogatás nem könnyű, mivel több száz címről van szó, de annyi segítséget kapunk, hogy különböző szempontok és kategóriák szerint böngészhetünk – sajnos például kifejezetten az Apple TV-re nem lehet szűrni.

Nagy baj egyébként akkor sincs, ha egy app nem támogatja kifejezetten a kontrollerünket, ugyanis az iOS és tvOS alapértelmezésben kezeli ezeket a kiegészítőket, így például akár az Apple TV menüjében is navigálhatunk vele. Próbáltam minél több különböző stílusú játékkal tesztelni, végül az alábbiak kerültek a listára: Crossy Road, Rayman Adventures, Alto’s Adventure, Jetpack Joyride, Lumino City, Real Racing 3, Pixel Cup Soccer 16, Power Hover, AG Drive, Asphalt 8, Modern Combat 5. Jó hosszú sor, de igazából az idő 90%-át végül egyetlen játékkal, a korábbi nagy kedvencemmel töltöttem el (mondhatni visszaestem a függőségbe amiből nehezen gyógyultam ki annak idején).

SteelSeries Nimbus

Ha több csoportba kéne sorolnom a játékokat (nem akarom egyesével kivesézni mindet, sosem érnénk a végére), akkor az első csoportba azok tartoznának, amihez igazából nincs is szükségünk külön kontrollerre. Ezek tipikusan olyan, először iPhone-ra megjelenő játékok, mint az Alto’s Adventure, a Jetpack Joyride vagy a Crossy Road, ahol nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy érintőkijelzőn is könnyen játszhatóak legyenek, így tulajdonképpen „egygombos” irányítást kaptak. Az Alto’s Adventure esetében semmiféle előnyét nem éreztem a Nimbusnak, viszont érdekes módon, a Jetpack Joyride-ban elsőre megdöntöttem a korábbi rekordomat (pedig már nettó 68 órát beletoltam összesen) – persze lehet, hogy ez csak a véletlen műve. A Crossy Roadban kifejezetten praktikus, hogy mondjuk a nyílgombokkal mozgunk jobbra-balra és az A-val ugrunk előre. A Lumino City-ben viszont például használhatatlan a Nimbus, hiszen ez egy point-and-click kalandjáték.

Persze nem is ezekhez veszünk egy kontrollert, nem igaz? Nézzük például az autós játékokat! Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem ezeket rémálom például úgy irányítani, hogy virtuális kormányként döntögetjük a Siri Remote-ot, és iPhone-on sem sokkal jobb a helyzet. No persze a SteelSeries Nimbus nem egy kormány, de ezerszer jobban irányítható egy autós játék vele, mint a gyári távirányítóval. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy az Apple TV nem elsősorban egy játékkonzol, így az Asphalt- vagy Real Racing-sorozat meg sem közelíti mondjuk egy Forza szintjét, de hozzám hasonló kocajátékosoknak (akik a Forzát is főleg kontrollerrel játszották) teljesen jó megoldás. Ide sorolnám még az AG Drive-ot és a Power Hovert is, ezek ugyan nem autós, de ugyanúgy versenyzős játékok, és sokkal nagyobb élvezetet nyújtanak a Nimbusszal.

SteelSeries Nimbus

Vannak aztán olyan játékok, amik nem is igazán játszhatóak kontroller nélkül – sőt olyanok is, amik tényleg egyáltalán nem. Ez utóbbiak közé tartozik például a Minecraft Apple TV-re, de mivel sosem próbáltam még, nem most akartam elkezdeni. A Pixel Cup Soccer 16-ban viszont lényegesen könnyebben nyertem meg a 2016-os EB-t a magyar csapattal mint akár iPhone-on, de ez a játék nekem kifejezetten kínszenvedés volt eddig Apple TV-n. Hogy őszinte legyek, a Modern Combat 5-öt csak a Nimbusszal próbáltam ki, amivel ugyanolyan jól játszható, mint bármelyik másik konzolos FPS, de sosem voltam híve a kontrolleres FPS-játszásnak, meg ennél a játéknál azért kőkeményen kijön az Apple TV gyengébb hardvere – nevezetesen nem túl szép.

Végül eljutottunk ahhoz a játékhoz, amivel a legtöbb időt töltöttem el. Szerintem ez eddig a legjobb játék Apple TV-re (2015-ben az év játéka volt), azonnal beleszerettem – a Rayman Adventuresről van szó. A klasszikus platformjáték egyik legújabb kiadásáról, ami sok-sok órányi önfeledt játékot biztosít annak, aki szereti a műfajt, ráadásul ingyenesen játszható, és úgy tartok a 80. kaland környékén, hogy még egy fillért nem költöttem el benne. Az irányítása egyébként eredetileg is zseniálisan volt megoldva, a Siri Remote-tal is tökéletesen játszható, de értelemszerűen a Nimbus erre rátesz még egy lapáttal.

SteelSeries Nimbus

Tudtam, hogy nem szabad megint elindítani, most is sikerült három napon át napi 3-4 órákat beletolni. Nem is értem, miért nem adták ki a Mariót Apple TV-re, itt egy kontroller segítségével egy az egyben át lehetett volna venni a hagyományos játékmenetet, de talán most is igaz lehet, hogy ami késik, nem múlik. Észrevettem viszont sajnos egy elég idegesítő hibát a Rayman esetében: miután feloldottam egy új világot, elkezdett akadozni a játék az A gomb (ugrás) megnyomására. Csak az A gombra, csak ebben a játékban, és csak a Nimbusszal (a Siri Remote használatakor megszűnt a jelenség), szóval valami szoftveres bug lehet. Újraindítást még nem próbáltam, lehet, hogy az megoldaná, viszont így legalább le tudtam tenni a Rayman Adventurest.

Mi a végkövetkeztetés – tényleg játékkonzolt csinál a SteelSeries Nimbus az Apple TV-ből? Az attól függ. Szerintem teljesen más a célcsoportja egy „igazi” konzolnak és egy kontrollerrel megtámogatott Apple TV-nek. Az előbbit a hardcore játékosok fogják venni, és nekik – joggal – eszükbe sem fog jutni, hogy Apple TV-n játsszanak. Az olyan alkalmi játékosoknak (kazuároknak!), amilyen én is vagyok, viszont szuper kis kiegészítő arra a heti 1-2 órára, amikor egy sorozat helyett éppen egy játékkal ütnék el az időt. Éppen ezért: ha csak játékra vennél Apple TV-t + kontrollert, ne tedd – ennyiért már akár célhardvert is vásárolhatsz. Ha viszont amúgy is van Apple TV-d, de néha szívesen játszanál is rajta valami „komolyabbal”, akkor a SteelSeries Nimbus nagyon jó választás lehet.