Steve Jobs, az örök álmodozó

Steve Jobs és a Pixar sikere

#HÍREK
2016. 11. 06.

Steve Jobs neve örökre egybeforrt az Apple-lel. 2011-ben váratlan halálának híre az egész világot lesújtotta. A Fortune most egy igen érdekes történetet osztott meg Steve Pixar korszakáról, amiről talán sokan igen keveset tudnak.

Ő nem az a klasszikus zseni volt, mint mondjuk Albert Einstein vagy Steven Hawking. Ugyan sok mindenhez értett, de főleg ahhoz, hogyan tud egy jó ötletet naggyá tenni. Gondoljunk csak az iPod kultuszra, később az iPadre, aminek az ötletét állítólag Bill Gatestől nyúlta le, de ő sosem tudta úgy eladni a termékeket, ahogy Steve.

Az ő nagysága mindig is abban rejlett, hogy rendkívül jó manipulátor volt. Rengeteg olyan embert állított maga mellé, akiknek a segítségével tűzön-vízen akár, de meg tudta valósítani az elképzeléseit. Nem volt egyszerű eset, de akik jól ismerték, azok belátták, hogy nem csak Steve-nek van szüksége másokra, hanem a világnak is rá. A következő történeten keresztül talán egy kicsit sikerül megértenünk őt.

Steve Jobs, a géniusz

A sztori középpontjában Lawrence Levy áll, és Steve Jobs, aki ismeretlenül felkarolta őt 1994 novemberében, majd később a cég pénzügyi igazgatójává tette. Hogy mi volt ezzel a célja? Az, hogy ezt az akkoriban szedett-vedett Pixar nevű céget egy jól menő, mindenki által nagyra tartott vállalattá tegye.

Az előzmény

Steve Jobs 1985 nyarán ismerte meg a Lucasfilm számítógépes részlegét. Annyira lenyűgözte az, amit ott látott, hogy megpróbálta rávenni az Apple vezetőségét, hogy vásárolják ki a Lucasfilmből a gépeket tervező, körülbelül negyven fős csapatot. Ekkor már nagyon rosszul állt a szénája a cégnél. Teljesen elmérgesedett a viszony közte és a vezetők között, habár a cég régi munkatársai még mindig nagyra tartották őt. George Lucas 1985 őszén döntött úgy, hogy végleg megválik kisebb érdekeltségeitől. Így például attól a részlegtől is, amiért Steve annyira odavolt, és amely később Pixar néven folytatta tevékenységét.

Jobs ezen a bizonyos nyáron, 1985-ben alapított egy új számítástechnikai céget NeXT néven, ahol tudományos célokra terveztek számítógépeket. Ekkor még az Apple alkalmazottja volt. Ugyan az új cége nem volt az Apple közvetlen konkurense, de a vezetőség mégis rossz néven vette ezt a lépést és azt, hogy néhány remek mérnököt átcsábított magához. Azzal védekezett, hogy ezek a mérnökök már amúgy is fel akartak mondani. Ez azonban nem hatotta meg a fejeseket. No meg az sem, hogy az általa vezetett Macintosh részleg totális bukás volt.

Steve Jobs az új NeXT számítógépet teszteli

Végül Ed Cutmull és Alvy Smith úgy döntöttek, hogy egy befektető segítségével megvásárolják Lucas számítógépes cégét. Jobst pedig eközben hosszas egyeztetés után az Apple elbocsátotta. Új utakat keresve, 1986 januárjában 10 millió dollárral szállt be az újdonsült vállalkozásba, ezzel többségi tulajdont szerezve. A történethez az is hozzátartozik, hogy Jobs kezdetben csak mint befektető volt jelen a Pixarnál, ideje nagy részét a NeXTnél töltötte.

Lawrence érkezése a Pixarhoz

1995 februárjában érkeztem meg a Pixarhoz. Steve először nem adott semmi konkrét feladatot. Ed Catmull, a cég társalapítója köszöntött, és néhány napon keresztül ő segített a beilleszkedésben. Körbevezetett, bemutatta a számomra fontos embereket, és elmondta, hogy mostantól mi lesz a feladatom.

Mindenki barátságosan köszöntött, udvarias gesztusokkal, mint “Jó, hogy itt vagy, szólj, ha bármiben tudok segíteni”. Mindazonáltal valamit mégis hiányoltam. Amennyire kedves volt mindenki hozzám, olyannyira éreztem, hogy egyben távolságtartóak is. Úgy tűnt, nem valami izgatottak attól, hogy a cégnek új pénzügyi igazgatója lett. Volt egy olyan érzésem, hogy óvakodnak tőlem, de nem tudtam, hogy miért.

Nem telt sok időbe, hogy kiderítsem, mi ennek az oka. Pam Kerwinnel kezdődött, aki a cég egyik alelnöke volt és az üzleti tevékenységek stratégiáján dolgozott. Ő egy kicsit idősebb volt nálam, a negyvenes évei elején járhatott, feltűnő vörös hajjal és kedves stílussal, ami a körülötte lévőket mindig meg tudta nyugtatni egy kicsit. A hölgy irodája lent volt a bejárati folyosó mellett, és ő egyike volt azoknak, akik érkezésemkor szívélyesen köszöntöttek.

– Nem irigyellek. – mondta Pam, egy kis formális poénkodás után. Szerintem nem is tudod, hogy mivel állsz szemben.
– Mégis mivel? – kérdeztem.
– Te Steve embere vagy.

Zavart pillantást vetettem rá, mert nem tudtam, hogy mire is gondolt.

– A Pixar és Steve kapcsolata hosszú múltra nyúlik vissza, – folytatta – ami nem épp rózsás. Még nem tudod, de a pixarosok félnek Jobstól.
– Miért?
– Steve nem érti ezt a céget. Mi kreatívak és művésziesek vagyunk. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. És mi nem egy, amolyan fentről működő szervezet vagyunk, nálunk mindenkinek szava van.

Pam Steve-ről kialakult erős véleménye felkeltette a figyelmemet.

Steve és a Toy Story csapata, 1995 Pixar

– Mi mind Steve-nek dolgozunk, de ő sosem volt közülünk való. Hosszú ideje értéktelennek érezzük magunkat, nem ért meg minket. Az emberek attól tartanak, ha túl közel kerülne a tűzhöz, akkor képes lenne lerombolni mindazt, amit felépítettünk: a Pixart és a kultúránkat. És most te vagy az, akit azért küldött, hogy beleerőszakoljon minket a saját elképzeléseibe.

Ez nagyrészt igaz is volt. Az én feladatom az volt, hogy ezt a közösséget egy virágzó vállalattá tegyem. Állítólag én voltam az ügynök, akit a változás szele ringatott idáig.

– Ráadásul – tette hozzá – nem tartotta be az ígéreteit, ami miatt haragszanak rá.
– Milyen ígéreteket? – kérdeztem.
– Részvény opciók – mondta. – Ígéretet tett az itt dolgozóknak, de sosem valósította meg. Talán a munkád egy része, hogy ezt helyrehozd. De minden egyes nappal fogy az emberek hite, míg meg nem oldódik a probléma. Itt nagyon sokan évek óta arra várnak, hogy egy kis szeletet kapjanak a Pixarból. Az ő barátaikat más cégeknél már rég megjutalmazták, és ezért nagyon frusztráltak, kihasználva érzik magukat.

A probléma gyökere

Így már érthető volt, hogy az érkezésemet miért nem kísérte harsonaszó. Ha valamit, akkor Pam figyelmeztetését egyből megértettem. Akikkel első napomon összetalálkoztam, azoktól mind Steve-re irányuló ellenségeskedést kaptam, különösen azoktól, akik az első perctől tagjai voltak a cégnek.

Tartsd ezt az embert távol tőlünk.

Ez egy kissé meglepett. Attól tartottam, hogy a felé érzett fenntartásaim beigazolódni látszanak. Az igazság az, hogy nagyon szkeptikus voltam, amikor elfogadtam az ajánlatát a Pixarnál. Habár régóta ismertem őt és az ő “higanyos” hírnevét, mégis rengetegen óva intettek attól, hogy együtt dolgozzak vele. A másik probléma magával a céggel volt. A Pixar már 10 éve különálló cég volt, és még nem ért el igazi átütő sikert. Ami még rosszabb volt, hogy maga Steve se tudta igazán, hogy mit szeretne kezdeni vele. Csak azt, hogy nem akarja elpocsékolni a cég dollár milliókat érő részvényeit.

Ezek mind kockázatot jelentettek. Ráadásul extra teher volt, hogy a dolgozók szerint Steve embere vagyok. Néhányak szerint a hatalmába kerített. Persze ez nem volt igaz, de nem érdekelt, mit gondolnak. Nagyon egyedül voltam a cégnél, jobban, mint korábban azt gondoltam. Miután a kezdeti sokk egy kicsit alább hagyott, az ösztöneim azt súgták, hogy ki kell találnom, hogyan tudom ezt a helyzetet az előnyömre fordítani. Ha az emberek magamra hagynak, akkor az egy jó lehetőség arra, hogy fel tudjam mérni a Pixart, anélkül, hogy bárki elvárna tőlem bármit.

Steve nem akarta, hogy az időt vesztegessem. Közel 50 milliót fektetett a cégbe, a havi pénzügyi hiány pedig továbbra is fenn állt. Úgy látszott, ő nem tudott volna ennek elég hamar véget vetni.

“Amint tudok, minden erőmmel a feladatomra fogok koncentrálni – mondtam neki -, de kell egy kis idő, hogy kitaláljam, hogyan.”

Némiképp türelmetlenül, de Steve elfogadta a kérésemet.

Toy Story 1995

A Pixar munkavállalói, különösen azok, akik már régóta itt dolgoztak, csapdában érezték magukat. Úgy érezték Steve cserbenhagyta és becsapta őket, nem részesülhetnek a cég sikereiből. De nem igazán volt más választásuk. Csak várni és tétlenül nézni, hogy mi történik, mert rengeteg időt és energiát öltek már a Pixarba. Értelmetlen lett volna most lelépni, amikor a Toy Story-n már csak az utolsó simításokat végezték.

A probléma gyökerei azok az ígéretek voltak, amiket Steve a vezető csapatnak tett, akik részvény opcióval jutalékot vártak az új film profitjából. Én voltam a legfrissebb, akinek ezt ajánlotta a céghez csatlakozásomkor. Ebből, a vezetőségen kívül, mindenki más kirekesztett volt. Ez kész katasztrófa volt a munkálatok kellős közepén. Csupán egy domino megingása elindította volna a láncreakciót, ami tömeges elvándorlást jelenthetett volna, köztük rendkívül tehetséges csapattagokkal. Ha nem is akkor, de előbb utóbb bármikor bekövetkezhetett volna. És akkor a Toy Story-nak annyi. Mondanom sem kell, hogy azzal a Pixar végleg elindult volna a lejtőn, ahonnan már nem lett volna visszaút.

Tehát egyből két tűz között találtam magam.

Egyik oldalról ott voltak azok a dolgozók, akik, mint a cég régi alkalmazottai, oroszlánrészt vállaltak a feladatokból. Ők dühösek és elkeseredettek voltak.
Állandó gyomorgörccsel közlekedtem a Pixar folyosóin, miközben ilyeneket mondtak:

Steve egyáltalán gondol ránk? Nagyon régóta várunk már erre-arra… Hiszem, ha látom.

Másrészről ott volt Steve, aki akkoriban a Pixar részvényeinek nagy részét birtokolta. Vagyis minden egyes megajánlott részvényopció gyengítette a pozícióját.

A siker kulcsa

Steve olyan minimálisan akarta csökkenteni a saját részesedését, amennyire csak lehetséges. Azt gondolta, hogy elég azoknak csak egy részét (15-20%) másoknak adni, hiszen a start-up cégeknél is így működnek a dolgok. De ami egy frissen induló cégnél működik, az koránt sem biztos, hogy egy ekkora vállalatnál is. Talán egy olyannál, ami körülbelül 50 munkavállalót vesz fel az első néhány évben. De a Pixar ekkor már közel járt a 150-hez, és rengetegen számítottak közülük már veteránnak. A Szilícium-völgy íratlan szabályai szerint nekik már jelentős részesedéssel kellett volna bírniuk.

Jobs hajthatatlan volt, mert attól félt, hogyha a cég papírjait nagyobb számban szétosztják, akkor a jövőben elveszíti vezető pozícióját a cég felett. El akarta kerülni annak a kockázatát, hogy a sors megismételje önmagát, és kitegyék a cégből, mint annak idején az Apple-től.

Minél inkább mélyebbre ástam magam a problémában, annál inkább éreztem azt, hogy én lettem mindenki boxzsákja. Az alkalmazottak úgy vélték, hogy én Jobs-t védem, ő pedig úgy, hogy túl sokat foglalkozom a beosztottjaival. Ebben a helyzetben ez engem egyáltalán nem érdekelt, én a Pixar alkalmazottjai mellett álltam. Az én munkám nem az volt, hogy pártoljam egyik vagy másik felet. A megoldást keresve úgy gondoltam, ez segíteni fog Steve-nek is és az egész cégnek. Ez volt ez első alkalom, amikor úgy éreztem, hogy keresztbe tettem neki. Eléggé dühbe gurult ahányszor csak próbáltam a lényegre térni.

“Ezt már megtárgyaltuk”. – mondta mindig. “Csak mutasd, hogy mit javasolsz.”

De nem tudtam véghez vinni a startégiát anélkül, hogy elég részvény állt volna a rendelkezésemre ahhoz, hogy sikeressé tudjunk válni. “Ha Steve valamit a fejébe vesz, akkor rendszerint meggyőzhetetlen” – panaszoltam el egy este a feleségemnek. “Sokszor ugyanarra gondolunk, de nem mindig ugyanúgy és emiatt nem tudok eleget segíteni.”

“Nézd, ha már mindent megpróbáltál.” – mondta Hillary. “Akkor mégis mit tehetnél? Ez az ő cége.”

Szóval féltem. Azokon a hosszú, ingázós utazásokon Berkeley Hills és San Francisco között folyamatosan ez járta át a gondolataimat. Aggódtam: hogyan lesz a Pixarból szórakoztatóipari óriás? Aggódtam a Disney miatt is. Mi van, ha betöltik azt az űrt, amit a Pixar hagy maga után egy esetleges bukással? A nyomás, az új stratégia, ami meg fogja pecsételi a Pixar közösségét, az elveinket és a kultúránkat.

Toy Story 1995

Ott voltak a részvények, amik nem hagytak nyugodni. Pont annyira burjánzott el a probléma, mint amennyire látszik. Eközben én komolyan hittem benne, hogy a megoldás a részesedések megfelelő elosztásában rejlik. Egyszerűen túl sok Steve-é és túl kevés másoké, ami komoly veszélyt jelentett a dolgozóinkra és a cégre is egyaránt. Nem voltam benne biztos, hogy képes vagyok-e ennél többet kicsikarni Jobsból. De muszáj volt újra megpróbálnom, még ha azzal sikerül is magamra zúdítanom azt a legendás haragját.

– Muszáj még több részvényt kibocsátanunk. – jelentettem ki határozottan. Nem tudjuk megcsinálni enélkül. Egyszerűen nem elég. Egy pár százaléknyival több kell, és megadhatjuk a kezdő löketet. És jó eséllyel továbbra is te irányíthatod a céget, még akkor is, ha később új befektetők érkeznek.
– Azt mondtam, hogy nem akarok erről többet hallani. – mondta Steve. Esélytelen lett volna, hogy elfogadja az üzleti tervemet, ezért egy éppen akkora számot mondtam neki, amire tudtam, hogy rá fog bólintani.
– Ennyi? – kérdezte, totálisan elkeseredve. Ennyi elég lesz huzamosabb ideig is?

Persze nem így gondoltam. Pont annyira csak, hogy kihúzzon minket a csávából.

– Igen. – tettem egyértelművé. Menni fog.
– Akkor csináld és nem akarok többé hallani erről. – és ezzel Steve véget vetett ezeknek a rendkívül jelentőségteljes perceknek.

A Pixar ideje

Ezután sikerült egy kicsit megkönnyebbülnöm. Ettől kezdve meg tudtam fordítani a dolgok állását, és előre vezetni a céget. De a tét most már nagyobb volt, mint valaha. Annak a kevés részvénynek így már nagyon sokat kellett érniük, hogy működjön a tervem. Egy kisebb siker nem oldotta volna meg a gondokat. De tudtam, hogy képesek vagyunk rá. Eljött a Pixar ideje.

Steve egyszer azt mondta nekem, hogy az az idő, amíg megszületik egy termék, az sokkal, de sokkal több idő, mint amennyinek az tűnik. A hosszas fejlesztés, a próbálkozások, teli rossz lépésekkel. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint maga a Pixar.

A Toy Story munkálatai nem akkoriban kezdődtek, akár 16 évet is visszatekerhetnénk a múltban, amikor a Pixar még csak a Lucasfilm egy része volt. Egy hosszú és fáradtságos időszak volt ez, véget nem érő megpróbáltatások sorozatával. Ez különösen irónikussá tette azt a hetet 1995 novemberében. A végeredmény csupán két számon múlott. Egyrészt az “opening weekend box office” eredményein, másrészt, hogy milyen áron mennek el a részvényeink, amikor bevezetik a céget a tőzsdére.

Előbbi nagyon fontos volt, hiszen az első hétvége eredményei előrevetítik, hogy körülbelül mennyi lesz az összbevétel, vagyis a film sikerességét. November 22-e volt a nagy nap. Szerdán volt az első publikus vetítés, pont a hálaadás előtti napon. A Disney segítségével határoztunk így. Ők azt jósolták, hogy ez az időpont megfelelő lehet egy jó nyitásra. Különösen a péntek estére támaszkodtunk.

Diana Walker és Steve Jobs

Tehát egyetlen napon múlt, hogy az évtizedes grafikai fejlesztés, és maga a Toy Story 4 éves gyártási ideje megtérül-e. Az olimpiai 100 méteres sprint futáshoz tudnám ezt a legjobban hasonlítani. Egy élet munkája áll vagy bukik pár rendkívül fontos másodpercen. Itt 16 év munkája múlott egyetlen estén. Hogyha az embereknek sikerül megszeretniük a Toy Storyt, akkor a Pixar jó eséllyel az animációs ipar királya lehetne. Ha nem, akkor azzal mindennek vége. Követhetnénk azokat a cégeket, akik megpróbálták, de nem sikerült megütniük a mércét.

– Mit gondolsz, mennyi bevételre van szükségünk az első hétvégén? – kérdezte Steve, egy vasárnapi séta alkalmával, Palo Altóban.
– Valamivel 10 millió fölött. – válaszoltam. De, ha elérjük a 8 milliót, akkor már sínen vagyunk.
– Én ötvenre számítok. – válaszolta Steve. Ha húsz és ötven millió között lennénk, akkor százmilliós “hazai” összbevételre számíthatunk. Utána már senki nem kérdőjelezné meg a Pixart.

Ez már a sokadik ilyen beszélgetésünk volt, nagyon sokat spekuláltunk erről. Steve imádott nagyot álmodni. A hazai jegybevétel alatt tulajdonképpen csak az észak-amerikait értette, hiszen itt voltak az ipar jelentős résztvevői, ezért ez volt az általános mérce. A százmilliós összbevétel már-már rendkívülinek számított. Ez egy amolyan mágikus szám volt a filmiparban, amit csak nagyon kevesen tudtak megugrani, főleg az animációs filmek piacán.

Az egész filmtörténetben csak 4 animációs filmnek sikerült elérnie ezt az elképzelhetetlen számot. És ezek a filmek csupán egy céghez voltak köthetőek. Szépség és a szörnyeteg, Oroszlánkirály, Aladdin, Pocahontas. Mind Disney filmek. Ha eltekintünk ezektől, és az elmúlt 5 év animációs filmjeinek átlagos összbevételeit vesszük, akkor az valamivel 14 millió dollár alatt van. Éppen ezért, a Disney ötven éven keresztül egyeduralkodó volt az iparban.

Disney

Ez mind nem érdekelt minket, a határ csupán a csillagos ég volt. A második fontos szám, mint már korábban említettem, a részvénypapírjaink ára volt. Egészen pontosan az, hogy mennyit érnek a tőzsdére lépés pillanatában. Ez mutatta meg, hogy mit ér meg a befektetőknek a Pixar. Steve megszállott volt, és semmi nem érdekelte jobban, csak ez a bizonyos szám.

Ha 10 dollár/ papír, akkor a Pixar értéke olyan 370 millió dollár lett volna és Steve 70 %-os részesedése 300 milliót érhetett volna. 20 dollár esetén, már 740 milliót és Steve része, ekkor 600 milliót. Az első nap zárása nem csak Steve visszatértét jelentette, hanem munkájának értékét is. Mennyit is ér Steve Jobs valójában?

“Többet érünk, mint a Netscape.” – mondta egy éjjel a telefonba. “Egy éve vannak a piacon és folyamatosan csökken az értékük. A Pixar filmjei sikeresek lesznek, akkor beelőzzjük őket. Többet kellene, hogy érjünk, mint ők.”

A Netscape értéke már valamivel egy milliárd dollár fölött járt, amikor korábban abban az évben augusztus 9-én beléptek a részvénypiacra. A nap végén a cég több mint két milliárdot ért már. Sohasem gondoltam, hogy a Pixar valaha is ilyen magaslatokba képes eljutni.

“Ez hatalmas kockázat.” – próbáltam kicsit visszatartani. “Ha a Netscape példáját követjük, akkor nagyon könnyen tönkretehetjük az egészet. Mi jobbak vagyunk annál, hogy elkapkodjuk. Csak arra kell figyelnünk, hogy a befektetőink boldogak legyenek, és hogy fokozatosan építkezzünk.”

Végül, a befektetők ítéletet mondtak felettünk. Úgy gondolták a Pixar papírjai hamar az egekben lesznek, tehát nagyjából 700 millió dollárra becsülték a céget. 12-14 dollár közt határozták meg a papírjaink árát, így a vállalat akkori értéke 500 millió volt, amivel már kivívhattuk a tiszteletet. De Steve-nek is készen kellett állnia erre. Nélküle nem ment.

– Ha 12-14 dolláron kezdjük és megvárjuk, míg minden papírmunka elkészül, – mondtam neki – akkor ha minden jól megy továbbra is, megduplázhatjuk a céget. És ha minden klappol, akkor a Pixar 1 milliárdot fog érni. Ez ad majd egy löketet, de mégis sokkal kevesebb kockázatot vállalunk és konzervatívan hagyjuk, hogy a piac határozza meg az értékünket és ne mi magunk.
Hadd gondolkodjak ezen egy kicsit. – mondta.

Néhány órával később újra beszéltünk.

– Fogadjuk el a befektetők álláspontját. – mondta Steve. Úgy gondolom, hogy a “nagy show” után (a film bemutatása után – a szerk.), sokkal nagyobb lesz irántunk az érdeklődés és megduplázhatjuk a papírok árát.

Megkönnyebbülten sóhajtottam. Végre megvolt a részvényeink tökéletes induló ára.

A nagy nap

Azon a bizonyos reggelen, ami megváltoztatta az én, Steve és még megannyi Pixar dolgozó életét, nagyon izgatott voltam. November 26-a, szombat volt. Az egész délelőttöm abból állt, hogy telefonokat bonyolítottam le és izgatottan vártam. Vártuk az eredményeket. Vajon siker a Toy Story? Vagy órási bukás? Azon a napon egyetlen hívást vártam, Sarah Staffét, aki egy igazi bennfentes volt a témában, és a legmegbízhatóbb információt tudta adni arról, hogy mit értünk el azon a bizonyos péntek estén.

– Mikor tudod meg? – kérdezte a feleségem, Hillary.
10 órára ígérték. – válaszoltam.

Fél tizenegy volt már, és csak pillanatok választottak el azoktól a mágikus percektől, hogy Sarah felhívjon. “10 milliónak örülnék – emlékeztettem magam – de talán némileg több, mondjuk 15 millió csodálatos lenne.”

– Nyugtalan vagyok. – mondta Hillary.

20 perccel később csörgött a telefonom. Rohantam, hogy felvegyem.

Igen, igen. Értem. Köszönöm! Igen, nagyon elégedett vagyok az eredményekkel. Tudja a faxszámomat. Köszönöm!

Csak tartottam a telefont és nem hittem a fülemnek.

– Na? – Hillary már majd felrobbant, annyira izgult.
– Hatalmas. – mondtam. Hatalmas, még ők sem gondolták, hogy ez lehetséges. A Disney előrejelzései szerint közel vagyunk a 30 milliós bevételhez. Csak a péntek esti elérte a 11 és fél millió dollárt.
– Hűha! – kiáltott fel Hillary és ötösre lendítette a karját.
– 30 millió! Mi több, a számok folyamatosan növekednek. A Disney szerint nagy eséllyel elérhetjük a 100, sőt, akár a 150 milliót is.

Toy Story - 1995

5 perccel később a telefonom újra csörögött. Steve volt az.

– Őrületes! – kezdte Steve izgatottan. Beszéltem a Disney marketingeseivel. Beszéltem Johnnal és Eisnerrel. Ez óriási. Úgy gondolják, hogy ez lesz az év filmje.

Minden idők legsikeresebb filmje a Mindörökké Batman volt. A “hazai” bevétel 184 millió dollár volt. A második, a maga 172 millió dollárjával az Apollo 13 volt. Soha, senki sem gondolta, hogy ilyen magasságokig elérhet a Toy Story.

– Most hülyéskedsz? Az azt jelenti, hogy megközelítjük a 200 millió dollárt. – vágtam rá örömkönnyek közepette.
– Lehetséges. Megcsináltuk. Marhára megcsináltuk, Lawrence. – mondta Steve, majd letette a kagylót.

Forrás: Fortune