Steve Jobs

Steve Jobs válasza a sértő kérdésre

#HÍREK
2015. 08. 01.
Steve Jobs megosztó személyiség volt, sőt, a mai napig az, gondoljunk csak a róla készült illetve készülő filmekre. Lehetett szeretni vagy utálni, egyetérteni vele, vagy nem, azt azonban el kell ismerni, hogy kiváló szónok volt, és nagyszerű prezentációkat tartott. Mi a helyzet azonban egy váratlan, nem éppen baráti hangvételű kérdés esetén?

A kérdés még 1997-ben hangzott el a WWDC-n az Apple-höz frissen visszatérő Steve Jobsnak címezve. Az erről készült videó tehát nem mai anyag, azonban a válasz felépítése, kidolgozottsága és tanulságai időtlenek. A háttértörténetet nem is kell ismerni, csupán a lényeg röviden: az Apple éppen befejezte az általuk fejlesztett OpenDoc technológia támogatását, aminek sokan nem örültek. A szóban forgó kérdés előtt 45 perccel már felmerült a téma, akkor Jobs röviden kifejtette a sajnálkozását, majd minden haladt tovább. Egészen eddig a kérdésig.

A videón látható ötperces minibeszédet Jon Bell elemezte nemrég részletekbe menően a Medium virtuális hasábjain. Ennek a cikknek a fordítását olvashatjátok most a szerző engedélyével.

Kezdjük a kérdésről és az ötperces válaszról készült videofelvétellel:


 

Bevezetés

Amikor a közönség egyik tagjához kerül a mikrofon, úgy tűnik, hogy egy bókkal indít:

Mr Jobs, ön egy éles eszű és befolyásos ember.

A hangja azonban egyáltalán nem lelkes, az arcára kiülő érzelmeket pedig azonnal észreveszi Jobs. A színpadon gyorsan tesz is egy megjegyzést, miszerint „Kezdődik!”, majd feltartja a székét, mintha csak egy oroszlánszelídítő lenne. A közönség nevet, amikor a kérdező belekezd. (Megjegyzés: Jó lenne látni Jobs arcát, amikor rájön, hogy valójában mennyire udvariatlan a kérdés, de a kamera elvált róla.)

A kérdés

Nagyon szomorú az, hogy az elhangzottakkal kapcsolatban nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy mit beszél. Szeretném, ha részletesen kifejtené például azt, hogy a Java, vagy bármely változata hogyan helyettesíti az OpenDocot. Majd ha végzett ezzel, talán azt is elmondhatná, hogy személy szerint mivel foglalkozott az elmúlt hét évben.

A közönség felmorajlik, hallani, hogy valaki azt mondja „ouch”. Jobs gyorsan beleiszik a vizébe, maga elé néz, majd egy „ööö” után elhallgat.

A szünet

Majdnem 15 másodperc kínos csend következik a kérdés vége után, mire Jobs végre elkezd beszélni. És még akkor is csak egy apró poént süt el azzal kapcsolatban, hogy nem lehet egyszerre mindenkinek a kedvére tenni. Ezután ismét hosszú, nyolc másodperces szünet következik azelőtt, hogy letenné a vizet és belekezdene a válaszba.

Ez az első lecke. A legtöbb kultúrában azt sulykolják belénk, hogy soha ne hátráljunk meg, soha ne adjuk fel, szemet szemért, és így tovább. Sokak szerint ennyi szünetet hagyni a válasz előtt gyengeséget jelent. De Jobs valószínűleg elszámolt tízig, visszafojtotta a lélegzetét – ezt nekünk is többet kéne csinálnunk.

Semmi jó nem sül ki abból, ha hirtelen elküldünk egy dühös hangvételű e-mailt. A pillanat hevében született válaszok sosem jók. Nagyjából öt másodpercig jó érzést keltenek bennünk, de kontraproduktívak, ha nagyszerű dolgokat akarunk véghezvinni. Én egész életemben azon dolgoztam, hogy felülkerekedjek ezeken az ösztönökön. Nem könnyű!

Úgyhogy ne válaszoljunk azonnal. Legyünk annyira magabiztosak, hogy adunk magunknak egy kis teret. Ennek a nagyjából 30 másodpercnek köszönhető, hogy Jobs tisztán átlátta a helyzetet, és olyan jól válaszolt, ahogy. Nagyon kevés olyan e-mail van, ami nem várhat egy napot, mindegy mit mondanak mások. Ne engedjünk a „gyorstüzelő” válaszok csábításának.

A meglepetés dzsúdzsucu-manőver

Végül Jobs megszólal:

Az egyik legnehezebb dolog, amikor próbálsz változtatni valamin, ha embereknek – mint például ennek az úrnak – igaza van! Legalább részben.

Álljunk meg egy pillanatra. Nézzük csak, mit csinált itt. Megértette a vitapartnere álláspontját. És ezt nem időhúzásként vagy taktikai manőverként mondja. Itt is, mint egész élete során, megértette, hogy minden kompromisszumokon alapszik. Csak egy bolond gondolhatná, hogy a kérdezőnek nincs jó érve. Jobs megérti az érvet, elismeri, és ezáltal megváltoztatja az egész párbeszéd irányát, előnyt kovácsol belőle saját maga számára.

Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan dolgok az OpenDocban – sőt sokkal több olyan dolog van benne, amiről nem is tudok –, amire más nem képes. Abban is biztos vagyok, hogy tudna készíteni egy bemutatót, vagy akár egy kis appot, ami demonstrálná ezt.

Kezdődik!

Az ellenérv

Az érv meghallgatásra és elismerésre talált, ezért most Jobs hatékonyabban vághat vissza. Mindenre van egy ellenérv, így Jobs levezeti, hogy ugyan az OpenDoc érdekes, azonban nehéz beleilleszteni az általános stratégiába.

A legnehezebb az egészben, hogy hogyan illeszkedik ez egy átfogó, nagyobb elképzelésbe, melynek segítségével 8 vagy 10 milliárd dollárnyi terméket adhatunk el egy évben.

Az egyik dolog, amit többször is észrevettem már az az, hogy a felhasználói élménnyel kell kezdeni, majd innen visszamenni a technológiára. Nem szabad a technológiával kezdeni, majd megpróbálni kitalálni, hogy hogyan adhatnánk el azt. Ezt a hibát én valószínűleg többször követtem el, mint bárki más ebben a teremben. Megvannak a sebhelyek, amikkel ezt bizonyítani tudom. És tudom, hogy ez a helyzet.

Amikor megpróbáltunk egy stratégiát és elképzelést kitalálni az Apple számára, azzal kezdtük, hogy milyen elképesztő előnyöket nyújthatunk a felhasználók számára. Hova vihetjük a felhasználót? Nem úgy kezdtük, hogy üljünk le a mérnökökkel, nézzük meg milyen nagyszerű technológiáink vannak, és hogyan kéne eladni azokat. Szerintem ez a jó út.

Ennyi. Lehet egyetérteni és nem egyetérteni vele. Most azonban már mindkét véleményt hallhattuk. Mindketten egyetértenek abban, hogy az OpenDoc jó. De Jobs nem tud technológiát eladni. Ő élményeket ad el.

Észrevettétek a rövidke „ezt a hibát én valószínűleg többször követtem el, mint bárki más ebben a teremben” megjegyzést? Imádom ezt a mondatot. Szerény dicsekvés. Azt mondja: „én is úgy gondolkodtam korábban, mint ti, mielőtt a világ három leginnovatívabb cégét vezettem, úgyhogy hallak benneteket, de valószínűleg többet tudok nálatok.”

Aztán visszakanyarodik 1984-be. Az anekdoták általában csodákra képesek, ha az érveinket akarjuk tolmácsolni, és most sincs ez másképp.

Az anekdota

Emlékszem a Laser Writer esetére, mi építettük meg a világ első kisméretű lézernyomtatóját. Elképesztő technológiát rejtett az a doboz. A miénk volt az első Canon lézernyomtató, az olcsó lézeres nyomtatás, az első a világon, az Egyesült Államokban, itt, az Apple-nél. Egészen csodálatos szoftvert fejlesztettünk hozzá. Tartalmazta az Adobe PostScriptjét is, volt benne AppleTalk, egyszerűen elképesztő technológia rejtőzött abban a dobozban.

Emlékszem, amikor megláttam az első nyomtatott papírlapot. Felvettem, ránéztem, és arra gondoltam, igen, ezt el tudjuk adni. Mert a felhasználónak nem kell tudnia, hogy mi van a dobozban. Csak elé kell tennünk, és megkérdezni: »akarod ezt?« És ha visszaemlékszünk, 1984-ben, a lézernyomtatók előtt elég meglepő volt azt látni, amikor az emberek felkiáltottak hogy »hűha, naná!«

Ide kell visszatérnie az Apple-nek.

Boom.

Ezek az érvek nagyon magától értetődőnek tűnnek, amikor egy ehhez hasonló Medium posztban olvassa őket az ember, de észre kell vennünk, hogy ez központi probléma a technológiai cégek számára, és sokszor belebuknak, amikor nagyszerű termékeket akarnak létrehozni.

A felhasználók igényei meglehetősen egyszerűek: kielégíti ez a termék a szükségleteimet? Mégis, a techcégek sokszor hibáznak akkor, amikor valami olyan felfedezésre jutnak, amiről azt gondolják, hogy jó, de anélkül dobják piacra a terméket, hogy tudnák, milyen valós problémát is old meg.

Azok a cégek is gyakran elfelejtették ezt, ahol én dolgoztam, és ehelyett különböző jövőbeli technológiákkal kezdtek játszadozni. A lehetőségeket, a potenciált és a csúcstechnológiát képviselő számítástechnikai tudományos munkát látják, így nehezebben veszik észre, hogy a termék igazából csak egy új kütyü egy árcédulával, nem pedig valami olyasmi, ami átfogó élményt nyújtana.

Ha az elképzelésünk komplexebb annál, mint hogy valamit odatartunk a felhasználó elé, hogy „akarod ezt?”, akkor túl van bonyolítva. Vagy ha senki nem érdeklődik iránta, akkor nem jó termék – függetlenül attól, hogy milyen érdekes technológiákat rejt magában. Még egyszer: Jobs sokkal jobban tudta ezt, mint bármely kortársa, és karrierje során újra és újra, ékesszólóan el is tudta magyarázni az álláspontját a kételkedő részvényesek számára.

Ezért is fontos a keretek megszabása a dizájnerek számára. Folyamatosan szem előtt kell tartanunk, hogy milyen előnyöket jelent a termékünk, és nem szabad, hogy eltérítsenek a különböző táblázatok. Az élményre kell fókuszálni, és ahhoz kell megtalálni a megfelelő technológiát. Ha nem így csináljuk, elbukunk.

Itt Jobs már nem is az OpenDocról beszél, jóval tovább ment annál, és azt fejtegeti, hogy makroszinten mi az Apple feladata. Egy kicsit még azért visszatér az eredeti témához, mielőtt ismét egy alapvető tanulságot mondana a dizájnereknek.

Tudja, sajnálom, hogy az OpenDoc az út egyik áldozata lett. És készségesen elismerem, hogy sok olyan területe van az életnek, ahol halvány lila fogalmam sincs arról, hogy miről beszélek. Ezért is szeretnék bocsánatot kérni.

Ne féljünk a haladástól

Most jön a kedvenc részem az egész válaszból.

De most rengeteg ember dolgozik nagyon keményen az Apple-nél. Avi, Jon, Gerino(?), Fred, úgy értem az egész csapat éjszakába nyúlóan dolgozik – az alájuk tartozó több száz emberrel együtt –, hogy ezek közül néhány megvalósuljon. A tőlük telhető legjobbat nyújtják.

És szerintem erre van szükségünk – útközben pedig vétünk majd néhány hibát. Útközben vétünk majd néhány hibát. Ez jó dolog. Mert legalább hozunk döntéseket. Később megtaláljuk és kijavítjuk a hibákat! Szerintem támogatnunk kell ezt a csapatot.

Sok nagy cégnél és sok startupnál is dolgoztam már. A cég méretétől függetlenül egy idő után mindenki lebénul. A saját térfelén mindenki biztonsági játékos, az új emberekbe azt sulykolják, hogy ne legyenek túl merészek. A termékek pedig stagnálni és szenvedni kezdenek.

Kutatók vizsgálták már ezt a jelenséget. Fogtak egy csapat majmot, egy banánt tettek egy létra tetejére, és amikor egy majom megpróbálta megszerezni, az egész csoportra vizet fröcsköltek. Újra és újra. Ezután egyesével elkezdték lecserélni a majmokat, a végén azonban még mindig megverték azt a majmot, aki megpróbálta megszerezni a banánt, noha a közösség már nem tudta, hogy miért is teszik ezt. Üdv a szervezeteknél!

Bízz a csapatodban, hagyj nekik egy kis önállóságot. Tudatosítsd, hogy hibákat fogtok elkövetni, és bízzunk benne, hogy a cég meg tudja oldani azokat. „Mert legalább hozunk döntéseket.” Ugye?

A dizájnereknek minden nap emlékeztetniük kell magukat erre. Legyél előzékeny. Legyél együttműködő. Ne hagyd, hogy mások a sötétben tapogatózzanak. Vigyázz azonban azokkal, akik miattad idegeskednek, figyelj, hogy valahol valaki talán azért feldúlt, mert te valahol megváltoztattál valamit. Ők a majmok, akik megpróbálják megakadályozni, hogy megszerezd a banánt, maguk sem tudják miért. Hallgasd meg őket, tiszteld a kételyeiket, építsd fel a kapcsolatokat, de ne engedd, hogy elijesszenek a célodtól. Jobb megpróbálni valamit és kudarcot vallani, mint egy helyben topogni. Nézd csak meg a RealNetworksöt. Hogy mit? Na ugye.

Elég tisztán emlékszem az első megbeszélésemre a Windows Phone dizájnjával kapcsolatban. Volt egy észrevételem. Továbbléptünk. Utána a folyosón az egyik projektmenedzser azt monda: „jó hallani, hogy egy dizájnernek is van véleménye.” Milyen lesújtó volt ezt hallani! Hiszen ha a dizájnerek nem gondolkodnak, együttműködőek, nem kommunikálják érthetően az elképzeléseiket a csapatnak, nem alkalmasak a munkájukra.

Összefoglalás, végkövetkeztetés, jóccakát

Haladnak ezen a rendkívül fontos úton, halálra dolgozva magukat – mindannyiukat megkeresték már mások, hogy háromszor annyi pénzért csinálják ezt vagy azt, nagyon pörög most a völgy –, de egyikük sem lép ki. Szerintem támogatnunk kell őket, végig kell kísérnünk őket ezen az úton, írnunk kell pár baromi jó alkalmazást, ami kisegíti az Apple-t a piacon. Ez a személyes véleményem.

El fogunk követni hibákat. Néhányan ki lesznek akadva. Néhányan nem tudják majd, hogy miről beszélnek. De szerintem sokkal jobb a helyzet, mint nemrégiben. És úgy gondolom, hogy sikerül elérnünk a célunkat.

Hirdesd az igét. Bízz a csapatban. Vedd figyelembe, hogy nem lesznek tökéletesek. Örülj annak, hogy tisztán látják, hogy merre tartanak, és igen, ez azt jelenti, hogy esetleg az általad dédelgetett projektet elkaszálják a nagyobb célok érdekében. Ez megesik. Ilyenkor két lehetőséged van: foggal-körömmel ragaszkodsz az adott projekthez/technológiához, vagy hosszú távon gondolkozol.

A cégek inkább ragaszkodnak, a dizájnerek inkább hosszú távon gondolkoznak. Ha csak fele olyan jól csinálod ezt a váltást, mint Jobs, már akkor nagyon sikeres leszel.


A cikket jegyző Jon Bell dolgozott a Frog Designnál, mint interakciós dizájner, ez volt az a cég, mely néhány korai Macintosh bézs színű házát tervezte. Amikor 2010-ben meglátta a Windows Phone dizájnját, megkérdezte egy barátját, hogy van-e állás a Microsoftnál. Így került 2011 januárjában a céghez, ahol később a Windows Phone dizájnján dolgozott vezető beosztásban. Pár évvel később végül elhagyta a Microsoftot, jelenleg a Twitter csapatát erősíti, illetve a UX Launchpadnél tart dizájnkurzusokat.