Tim Cook, iPhone 6, Apple Watch

Tim Cook és Jony Ive tegnapi nyilatkozatai

#HÍREK
2014. 09. 10.
Hatalmas esemény volt a tegnapi bemutató az Apple történetében. Az ABC riporterének, David Muirnek sikerült Tim Cookot és Jony Ive-ot is elkapni egy rövid interjúra a bemutató után. Nézzük mit nyilatkozott az Apple talán két legfontosabb személyisége!

Muir Tim Cookot arra emlékeztette, hogy 1984-ben, tehát 30 éve Steve Jobs pontosan ezen a színpadon mutatta be az első Macintosh-t, amin most Tim az iPhone 6-ot. Az első kérdés az volt, hogy gondolt-e Steve-re Tim a prezentáció során.

Nagyon sokat gondolok Steve-re. Mindig is nagyon kedves volt számomra, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Természetesen ma reggel is gondoltam rá. Szerintem hihetetlenül büszke lenne, ha látná, hogy mit csinál a ránk hagyott cég – ami az egyik legnagyobb ajándéka volt az emberiség számára. Úgy gondolom éppen mosolyog valahol.

Az interjúból az is kiderül, hogy Steve-nek már nem volt köze az Apple Watch fejlesztéséhez, a cég ugyan majdnem 3 éve kezdett el dolgozni rajta, de már Steve Jobs halála után. Tim Cook azonban hozzátette, hogy Steve Jobs gondolkodásmódja, ízlése és érzései továbbra is jelen vannak az Apple-ben, hatással vannak a cég összes munkatársára. Az öröksége jelen van az összes mostani termékben is, abban, ahogy Timék hozzáállnak a dolgokhoz.

Számomra nem az a legfontosabb, hogy [Steve] konkrétan látott-e valamit vagy nem, sokkal inkább a gondolkodásmódja, az ízlése és a hihetetlen perfekcionista hozzállása.

David Muir ezután az interjúktól és szerepléstől általában elzárkózó Jony Ive-ot is megkérdezte az Apple Watch-csal kapcsolatban. Jony azt mondta:

Nagyon büszke vagyok a csapat által elvégzett munkára. Szerintem az új iPhone és az Apple Watch az eddigi legjobb munkáink. Egy olyan csapat alkotásai, akik 15-20 éve dolgoznak együtt.

Kiemelnék egy nagyon fontos mondandót Jony válaszaiból. Azt mondta, ő mindig is olyan termékeket szeretett tervezni, amit nem muszáj használniuk az embereknek. Egyszerűen használni akarják. Én pont ugyanígy érzek az Apple Watch-csal kapcsolatban, szerintem Jony Ive-nak tökéletesen sikerült megragadnia a lényeget.

Az óra tervezésekor nagyon fontos szempont volt, hogy olyan eszközt hozzanak létre, ami rengeteg kombinációt tesz lehetővé ami a stílust illeti, hiszen a hordható eszközök nagyon fontosak az emberek számára. Mindenkinek más és más a stílusa és az ízlése. Különböző anyagokból van az óra „teste”, mely két külünböző méretben érhető el, különböző szíjakat választhatunk, és a különböző „számlapoknak” még akár a színét is váltogathatjuk a kijelzőn.

A két interjúrészlet az alábbiakban tekinthető meg:


Forrás: ABC News. Borítókép: AFP.