imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

iPhone 8

Itt találsz mindent az iPhone 8-ról

Ez a cikk több mint egy éve nem frissült. Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek tükrében a tartalom mára már idejétmúlt lehet.

Tony Fadell az iPod és az iPhone születéséről mesélt


„Az iPod atyja.” Ez a kifejezés mintegy eposzi jelzőként kapcsolódik Tony Fadell nevéhez, aki az Apple 2000 utáni két legfontosabb termékének születésénél bábáskodott. Az iPod-divízióért felelős alelnök 2008-ban távozott a cégtől, majd megalapította a Nest nevű startupot, mely elsősorban az okostermosztátjáról lett híres. A Nestet 2014-ben vásárolta fel a Google, Fadell azóta a Google Glass projekten dolgozik. Nemrég a Silicon Valley Forum Visionary Salon 2016 című eseményén beszélt az iPod és az iPhone születéséről, ahol a szervezet idei Visionary Award díját vette át.

Tony Fadell a Philipstől érkezett az Apple-höz, ahol Steve Jobs támogatta azt az ötletét, hogy készítsenek egy hordozható zenelejátszót. Vagyis készítsék el A hordozható zenelejátszót. Így született meg 2001-ben az első iPod, majd Fadell csapata még 18 verzión dolgozott. Az iPod hozta el az Apple új aranykorát és lőtte csillagászati magasságokba a céget. Később ő vezette azt a csapatot, mely az iPhone első három modelljének megalkotásáért felelt. 2010-ben alapította a Nestet, mellyel az volt a célja, hogy megreformálja az otthoni készülékeinket. A céget 2014-ben vásárolta fel a Google 3,2 milliárd dollárért. Tony Fadell nevéhez mára már több mint 300 különböző szabadalom kapcsolódik.

A beszélgetésen elmesélte, hogy karrierje a tápláléklánc legalján kezdődött. 22 évesen kezdett el dolgozni, az első munkahelye 1991-ben a General Magic volt – egy olyan cég, melyet korábbi Apple-alkalmazottak alapítottak azzal a céllal, hogy megtörjék a Microsoft egyeduralmát az operációs rendszerek piacán. Ma már pontosan tudjuk, hogy ez nem sikerült, Tony Fadell pedig katasztrófaként jellemezte az eseményeket a cégnél. Viszont sok értékes tapasztalattal gazdagodott. A legfontosabb ezek körül szerinte az, hogy nem szabad túl hosszúra nyújtani egy projektet – a General Magicnél öt évig minden évben újabb egy évvel kitolták a szoftver megjelenési dátumát.

Tony Fadell az SV Forum beszélgetésén Kevin Surace-szel. | Fotó: Dean Takahashi
Tony Fadell az SV Forum beszélgetésén Kevin Surace-szel. | Fotó: Dean Takahashi

Ezek után a Philipshez került (akik a General Magic egyes megoldásait licencelték), egy lett a cég akkori 375 ezer alkalmazottja közül. Itt egy Windows CE-t futtató hordozható készüléken dolgozott, gyakorlatilag egy zsebszámítógépen, aminek billentyűzete volt és lehetett vele e-mailezni. Ebben az esetben másfajta problémákba ütközött: a marketingcsapatot egyáltalán nem érdekelte a termék. Ők tévéket akartak eladni, és az egész cég kicsit sem hasonlított egy startupra. Fadell a saját nyers stílusában így jellemzi korábbi munkahelyét, ami nem értette meg az elképzeléseit:

Hol van ma a Philips? Kevesebb mint 40 000 alkalmazottjuk van. Mindent eladtak. Mára egy cég töredékévé váltak, most meg a világítástechnikai részlegen akarnak túladni, ami gyakorlatilag az egész létezésük egyetlen értelme. Marad 20 000 ember. Hatalmas változás.

A Philips után a RealNetworkshöz ment dolgozni, ahol hat hétig bírta – visszagondolva a cég szoftvereire a ’90-es években, ez egyáltalán nem meglepő. Mivel akkoriban (1998-at írunk) DJ-zéssel is foglalkozott, támadt egy ötlete: ő is utálja magával cipelni a rengeteg CD-t, mások is utálják, szóval kéne csinálni valamit, ami megoldást kínál erre. Megalapította a Fuse nevű startupot, ami egy CD-rippert akart készíteni. Viszont nem egy szoftvert, ahogy elsőre gondolnánk, hanem egy hardvert, amibe betehetjük a CD-ket, a zenét ezután egy merevlemezre menti a készülék. Valahogy úgy nézett volna ki, mint egy kis Hi-Fi-torony. Aztán ismét beütött a baj:

Berobbant az internet. A feje tetejére állt a világ. Egy hardveres startup ami digitális zenével foglalkozik? Mindenhonnan ezt lehetett hallani: »Csak szoftvert akarok! Nem akarok hardvert! A hardvernek vége!« Nyolcvan befektetőhöz mentem el, nyolcvan prezentációt tartottam és nyolcvanszor koptattak le. Elképzelni sem tudjátok mennyire nehéz volt. Senki nem akart pénzt adni. Egyáltalán nem akartak foglalkozni az ötletünkkel.

Tony Fadell

Aztán amikor végleg elfogyott a cég és Tony Fadell pénze, egyszer csak megcsörrent a telefonja. Az Apple-től keresték:

Hello, be tudnál nézni valamikor? Szeretnénk beszélni veled.

Az Apple akkoriban vásárolta fel a SoundJam MP-t, amiből később az iTunes lett. Volt egy szoftverük, amivel CD-ket lehetett ripelni és válogatás CD-ket írni. A piacon volt egy halom MP3-lejátszó, melyek közül Fadell szerint mindegyik rossz volt. Arra gondoltak az Apple-nél, hogy kéne csinálni valami saját megoldást, ehhez alkalmaznák nyolc hétre mint tanácsadót. A nyolc hétből végül 10 év, 18 iPod- és 3 iPhone-generáció lett.

Amikor Tony Fadell Cupertinóba került, az Apple helyzete nem volt túl rózsás. Volt 500 millió dollár adósságuk, 250 millió dollárjuk a bankban, 1% alatti piaci részesedéssel Egyesült Államokban. Már pénzzé sem tehettek semmit. És noha Steve Jobs hitt abban, hogy talán Fadell-lel befoltozhatják a süllyedő hajón tátongó lyukat, még a cégen belül sem volt ezzel mindenki így. Volt, aki nem akarta elhinni Fadellnek, hogy min dolgozik, a zenelejátszót egy játékszernek tartották, aminek semmi értelme. Ráadásul egyáltalán nem látszott úgy, hogy bármi átütőt lehetne alkotni ezen a piacon.

A piac tele volt szeméttel. Majdnem el sem vállaltam a melót. Ott volt a General Magic-sztori. Ott volt a Philips-sztori. Azt mondtam Steve-nek: »Bármit megépíthetünk, ha van elég pénz és idő. De hogyan garantálod azt, hogy el is tudjuk majd adni? Ott a Sony. Az audió-kategória minden részét uralják. Hogyan versenyezhetnénk velük?« Steve azt válaszolta: »Nézd. Te csak csináld meg, én pedig megígérem, hogy az összes marketingpénzt erre költöm majd. Kivéreztetem érte a Macet.« Én meg: »Jól van, csináld azt amit akarsz.« Steve nagyon szenvedélyes volt ezzel kapcsolatban.

Az első iPod
Az első iPod

Fadellnek csapatot kellett építenie. Embereket kellett keresnie, és meg kellett győznie őket arról, hogy érdemes egy haldokló céghez jönniük dolgozni. Még az Apple többsége sem hitt abban, amit csinált. Két és fél évvel az első modell után kezdte el felfogni, hogy mennyire sikeres a termék.

Ott voltam a tanúk padján az iPod miatti perek kapcsán, a szabadalomsértési perek miatt… Akkor tudod, hogy sikeres vagy, amikor mindenki beperel. Mindig ez van. Szóval ott állok, amikor odajön ez az ügyvéd és azt mondja: »Tudtad, hogy ez hatalmas siker lesz! Egészen biztos voltál benne, hogy sikeres lesz!« Én meg: »Nem, egyáltalán nem. Nézd, haver, egy évtizednyi kudarc után persze reménykedtem benne, de csak félve. Sok kudarcban volt részem. Fogalmam sem volt.«

Egy idő után aztán az eladások növekedése lelassult, és beállt egy szintre. Hogy mi volt a baj? Az iPod eredetileg csak a Mackel volt kompatibilis. Minden Mac-felhasználó megvette, de ők nem voltak túl sokan. Valahogy ki kellett terjeszteni a potenciális vevőkört. Persze adta magát, hogy készítsék el az iPod és az iTunes PC-kompatibilis verzióját. Erről azonban Steve Jobs hallani sem akart, így komoly harcok kezdődtek közte és Tony Fadell között.

Összeraktam egy csapatot akik a PC-kompatibilitáson dolgoztak. Steve reakciója: »CSAK A HOLTTESTEMEN ÁT! Soha! Maceket kell eladnunk! Ezért fognak az emberek Macet venni!« Azt mondtam neki: »Steve, az iPod elvileg 399 dollár. De igazából nem annyi, mert kell venned hozzá egy Macet is!« Adnunk kellett az embereknek egy kis ízelítőt.

Persze szembemenni Steve Jobsszal nem éppen egyszerű feladat, sőt. Tony Fadell elmesélte, hogyan működött az, amikor valaki egy ilyen ötlettel akart az egykori vezérigazgató elé állni:

Általában ez úgy működött, hogy tartottunk egy megbeszélést a Steve-vel közös megbeszélés előtt. Itt elterveztük, hogy én mondom ezt, aztán te azt mondod, te pedig amazt. Ez néha bejött. Akkor viszont mindenki beparázott. Megjelentünk Steve-nél, és csak álltunk, én meg azon gondolkoztam: »Oké, ki teszi meg az első lépést?« Mindenki kussolt. Aztán emlékeim szerint Phil Schiller volt az, aki megszólalt: »Ki kell adnunk PC-re!« Én meg gyorsan: »Igen, összerakok egy csapatot!«

Steve Jobs 2003-ban bemutatja az iTunest Windowsra.
Steve Jobs 2003-ban bemutatja az iTunest Windowsra.

Ez volt a negyedik alkalom, hogy megkeresték Jobsot ezzel az ötlettel, amiről először hallani sem akart. Addigra viszont eltelt már jónéhány negyedév, az eladások lassultak, semmi forradalmi nem történt. A termék ugyan kritikus időszakban született, és sikeres volt, de nem hozott átütő sikert, üzletileg nem volt annyira kifizetődő, és nem hozott radikális változást az Apple életébe. Még. Meglepő módon Steve Jobs akkor engedett a beosztottainak:

Végül azt monda: »Rendben. De egy feltétellel. Megcsináljuk, aztán odaadjuk Mossbergnek. Ha Mossberg azt mondja, hogy elég jó ahhoz, hogy piacra lépjünk vele, akkor kiadjuk.« Le akarta rázni magáról a döntést. Walt azonban azt mondta: »Nem rossz. Én piacra dobnám.« Szóval így lett az iPod és az iTunes PC-kompatibilis.

A PC-kompatibilitás után persze az eladások rakétaként lőttek ki. És a Mac-eladások is: az iPod lett a „kapudrog”, hasonlóan ahhoz, ahogyan ma az iPhone az. A fenti történet arra is rávilágít, hogy gyakorlatilag Walt Mossbergen múlt, hogy az Apple azzá a szédítően sikeres céggé vált, amilyennek a 2000-es évek közepétől-végétől ismerjük. Fadell elmondta, hogy ugyan ma sokan hiszik azt, hogy az egész iPod-történet valami mesterien kigondolt terv része volt, ez nem igaz. Nem volt semmiféle hosszú távú tervük, napról-napra éltek. Az egész az iTunesszal kezdődött, aztán kellett valami az embereknek, amire a CD-ről ripelt zenéket tehették. Végül jött az iTunes Music Store és az egydolláros zeneszámok, de az elején erről szó sem volt. Aztán ismét a változás szele kezdett fújni:

Volt egy zenelejátszónk amin már videót is lehetett nézni. Ott volt az iTunes. Aztán elkezdtek megjelenni az újabb mobiltelefonok. MP3-at is le tudtak játszani. Ez egy ilyen »szent szar-pillanat« volt. A telefonok mindent ellophattak volna amit addig csináltunk. Mit tehetnénk, hogy megakadályozzuk ezt?

Először valamiféle partneri viszonyban gondolkozott az Apple, így született meg a mára szerencsére a feledés jótékony homályába vesző Motorola ROKR E1, amire az iTunesból lehetett zenéket szinkronizálni. Katasztrofálisan sikeredett, így az Apple rájött, hogy saját telefont kell tervezniük.

A Motorola ROKR E1 iTunes-támogatással.
A Motorola ROKR E1 iTunes-támogatással.

Biztos sokan emlékeznek Steve Jobs prezentációjára, melyben bemutatja az első iPhone-t. Ebben van egy dia, amiben úgymond megmutatja, hogy is néz ki a telefon: egy fehér iPodot látunk tárcsa-szerű kezelőszervvel. Persze ez akkor és ott csak poén volt, amin a közönség jót derült, de Tony Fadell sztorijából kiderül, hogy a valóságban nem is állt messze attól, ahogy nekiálltak elkészíteni az első Apple-telefont:

Egy iPod-telefon tervezésével kezdtük. Tulajdonképpen egy iPod volt egy telefonmodullal. Úgy nézett ki, mint egy iPod, de lehetett vele telefonálni, a számokat ugyanazon a kezelőfelületen lehetett bevinni, stb. Ha tárcsázni akartál, olyan volt, mint egy régi telefon. Szar volt. Három hónap után már tudtuk, hogy nem fog működni. Steve azt mondta: »Próbálkozzatok tovább!« Mindent megpróbáltunk. Hét vagy nyolc hónapig próbáltuk megoldani a dolgot, de képtelenek voltunk rá. Tettünk bele plusz gombokat, akkor meg egy ilyen esetlen valami lett belőle.

A prezentáción vicc volt, de annyira nem is állt távol a valóságtól.
A prezentáción vicc volt, de annyira nem is állt távol a valóságtól.

Miközben az iPod-telefonnal kísérleteztek, egy másik csapat egy érintőkijelzős Macen dolgozott. Az iPodosok pedig a videólejátszást akarták megreformálni az iPodon, mert kiderült, hogy igazából senki nem használja azt a funkciót, amit a felhasználók korábban hangosan követeltek. A telefonnak nagy kijelző kellett, clickwheel nélkül. Szépen lassan összeállt a kép: egy érintőkijelzős telefont kell csinálni, amin virtuális gombok vannak. Ehhez kellett a multi-touch technológia, kellett a Mac szoftveres alapja, az iPod zenei képességei, majd az egészet össze kellett gyúrni egy egésszé. Fadellt egy nap hívatta Steve Jobs:

Steve azt mondta: »Gyere csak ide!« Ezt akkor még nem tudtam, de az első működő multi-touch kijelzőt mutatta meg. Akkora volt, mint egy pingpongasztal. Egy Mac képét vetítették ki rá, és interakcióba lehetett lépni vele. Így szólt: »Ezt fogjuk az iPodba rakni!« Én meg: »Steve, ez akkora, mint egy pingpongasztal.«

Az is kiderült a beszélgetésből, hogy az általunk ismert iPhone már tulajdonképpen a harmadik generáció volt. Az első volt a tárcsás, a másodikat Fadell szerint valamiféle Mac+iPod kombinációként kell elképzelni, de végül ezt az egész koncepciót is kukázták. Nem olyan mobiltelefont akartak készíteni, aminek vannak zenei funkciói. Egy számítógépet akartak, aminek vannak telefonfunkciói. Az iPod atyja azt is elárulta, hogy szerinte az iPhone 3G volt az igazi áttörés, ami az első változat hibáit javította. Rossz volt az üzleti modell a szolgáltatókkal, és rossz volt az alkalmazások hiánya. Fadell először akkor tudta, hogy „megérkeztek”, amikor látta, hogy a cégen belül is használják az iPhone-t:

Ha visszanézek 2005-2006-2007-re… Mindenhol Blackberryk voltak. Mi az Apple-nél nem használtunk Blackberryket. Nem volt semmi mobil cuccunk. De amint elkészült az első iPhone, láthattad, hogy az egész cég átalakul. Egyik napról a másikra. Mindenki ezt használta. Nagyon más volt. Nem tudták letenni. Ez arra sarkallt minket, hogy egyre többet és többet fektessünk bele, kerül amibe kerül.

A beszélgetésen szóba került a vegyes fogadtatásban részesült Aaron Sorkin-féle Steve Jobs film is. Kiderült, hogy Tony Fadell nem látta a filmet, és nem is akarja megnézni. Azt azonban sejti, hogy miért van az, hogy egyesek negatív figurának állítják be az Apple legendás társalapítóját:

Steve lenyűgöző fickó volt. Ő is csak emberből volt. Elképesztően tehetséges volt, és persze voltak árnyoldalai is. De soha nem csinálnám máshogy azt, ahogy vele dolgoztam, egyáltalán nem változtatnék a kapcsolatunkon. Semmit nem bántam meg. A helyzet az, hogy a sok negatívum, amibe könyvekben meg filmekben meg máshol fut bele az ember… Szóval én mindig is úgy gondoltam, hogy egyes embereknek azért volt negatív élményük Steve-vel kapcsolatban, mert egy: nem tudtak lépést tartani vele; kettő: nem nyújtották a legjobb teljesítményüket, és ő észrevette ezt; három: nem úgy gondolkoztak, mint ő. Arra gondoltak, hogy akár ők is lehetnének Steve helyében, vagy több elismerést kéne kapniuk. Azok az emberek, akik a könyvekben panaszkodnak, ezen három kategória közül tartoznak valamelyikbe. Azok, akik megértették Steve-et, ezt mondják: »Kiegyensúlyozott ember volt. Nem volt mindig tökéletes. De elképesztően zseniális volt.

 

Az eseményen Tony Fadell a Nesttel és a Google-lel kapcsolatos élményeiről is beszélt, ezeket a beszélgetés angol nyelvű leiratában olvashatjátok el.

Forrás: VentureBeat. Borítókép: Ian Allen.

Apple Watch akció
Apple Inc. (AAPL)

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? ... - Klikk ide!