Apple Watch

Újabb érdekességekkel frissült az Apple Watch weboldala

#HÍREK
2014. 11. 27.
Ahogy egyre inkább közeledik az Apple Watch jövő év elején várható megjelenése, – én már tűkön ülök! – úgy derülnek ki szépen lassan újabb és újabb információk az Apple első órájával kapcsolatban. Múlt héten a WatchKit fejlesztői környezet lebbentette fel a fátylat pár dologról, most pedig az Apple frissítette az óra weboldalát.

Három új menüpontot kaptunk, ezek „Timekeeping”, „New Ways to Connect” és „Health & Fitness” névre hallgatnak, és értelemszerűen a címükhöz kapcsolódó funkciókat mutatják be részletesen. Először is kiderül, milyen lehetőségeink vannak az óra számlapjának testreszabására. Ahogy már a korábbi videókból és információmorzsákból is kiderült, gyakorlatilag a legapróbb részletekig beállíthatjuk majd, hogy mit szeretnénk látni az Apple Watch-unkon amikor éppen az időt mutatja.

Kilenc alap számlap közül választhatunk: a Chronograph egy klasszikus kronográfot idéz. A Color nevéhez hűen élénk színekkel operál, melyeket a digitális korona tekerésével módosíthatunk, hogy mindig éppen a hangulatunknak megfelelő legyen. A Modular egy testre szabható, rugalmasan alakítható blokkokból álló felület. Érintésre minden eleme a hozzá tartozó alkalmazást indítja el. A Utility szintén egy klasszikus számlap, amit hasznos információkkal bővíthetünk. Aztán itt van a Mickey Mouse, ami engem kifejezetten idegesít, de biztos van akinek bejön majd az, hogy a történelem egyik leghíresebb egere mutatja a kezével az időt, miközben a másodpercek ütemére dobol a lábával. A Simple nézet egy elegáns és minimalista számlap, ami éppen csak a lényeget mutatja. A Motion minden egyes alkalommal amikor felemeljük a csuklónkat egy rövid animációt játszik le: egy lepke megrezegteti a szárnyait, vagy egy medúza úszik. A Solarral a nap pályáját követhetjük, illetve a digitális korona tekerésével megnézhetjük, hogy a nap folyamán később hol jár majd kedvenc csillagunk az égbolton. Az Astronomy pedig a Földet és a naprendszert mutatja be, a digitális korona tekerésével megnézhetjük hogyan forog az idő múlásával bolygónk, illetve a holdfázisokat is láthatjuk.

Apple Watch számlapok

A számlapokat ezen kívül rengeteg módon lehet testre szabni. Azt is beállíthatjuk, hogy milyen számok jelenjenek meg az óránkon, illetve különböző, a klasszikus óragyártásból ismerős „komplikációval” bővíthetjük az Apple Watch számlapját. Ezek az alábbiak: ébresztő, holdfázis, időzítő, naptár, árfolyamok, időjárás, aktivitás, stopper, világóra és napkelte/napnyugta. Kiderül, hogy az óra természetesen folyamatosan szinkronizál az elérhető időszerverekkel, így mindig tökéletesen pontosan jár majd, valamint automatikusan átállítja magát téli vagy nyári időszámításra. Stopperből is három változatot kapunk, egy klasszikus analógot, egy könnyedén áttekinthető digitálisat, valamint a kettő kombinációját. A naptár funkció különböző nézeteivel pedig könnyedén áttekinthetjük a napi feladatainkat és teendőinket.

Apple Watch naptár

A New Ways to Connect részen az Apple Watch által biztosított újszerű kommunikációs lehetőségeket mutatja be az Apple. Azt már persze korábban is tudtuk, hogy az órán található kettő fizikai gombból egy kifejezetten a barátainknak van fenntartva: ha megnyomjuk, azonnal kommunikálhatunk a kedvenceinkkel az óra által nyújtott különféle módokon. Az Apple Watch három egyedi, csak az órára jellemző kommunikációs formát biztosít. A Sketch funkcióval apró, pár másodpercre látható rajzokat küldhetünk egy ismerősünknek. A Tap funkcióval a beépített Taptic Engine-nek köszönhetően apró érintéseket küldhetünk egy másik Apple Watch-ra. Végül pedig, ha két ujjunkat a kijelzőn tartjuk, a Heartbeat funkció a beépített pulzusmérővel rögzít pár másodpercet a szívdobogásunkból, és azt küldi el a fogadó fél számára, ahol ő is érezheti amit mi érzünk a Taptic Engine segítségével.

Apple Watch Heartbeat

Természetesen üzeneteket is fogadhatunk, amire kétféleképpen válaszolhatunk: animált emojikkal egy gyors választ küldhetünk, vagy a diktálás funkció és a beépített mikrofon segítségével szöveges üzenetet is diktálhatunk. A telefonhívások ugyanígy működnek: fogadhatjuk őket az óránkon is, de ha egy hosszabb beszélgetés alakul ki, akkor bármikor átvehetjük az iPhone-unkon a hívást – tehát egyfajta Continuity funkció is lesz a két eszköz között. Ha pedig el akarunk némítani egy bejövő hívást, akkor elég letakarni a kezünkkel az órát, máris leáll a csöngés/rezgés. Ha ezt továbbítja a telefonunknak is – ez egyelőre nem derül ki – akkor már csak emiatt az egy funkció miatt is INSTANT GET pecsétet adok az Apple Watch-nak. Természetesen az e-mailjeinket is átfuthatjuk, ha pedig a telefonunkon folytatnánk az olvasást, automatikusan ott nyílik meg a levél az iPhone-on, ahol az órán félbehagytuk.

A fitneszfunkciók fontos részét képzik majd az Apple Watch-nak, ezeket a beépített Activity appon keresztül érhetjük el majd. Itt a Move nézetben azt láthatjuk, mennyi kalóriát égettünk el a nap során eddig. Az Exercise az aktív perceket mutatja, a Stand pedig azt, hogy a nap során pontosan mennyit álltunk – a beépített gyorsulásmérő szenzor segítségével ezt is pontosan tudja majd az óra. A fitneszfunkciókat tovább bővíti a beépített pulzusmérő, és természetesen az óra képes az iPhone-unkban található GPS-modult is használni, így a megtett távolságot is könnyedén tudja mérni. A csomag része még a beépített Workout app, amivel kifejezetten az edzéseinket követhetjük nyomon, legyen szó mondjuk akár futásról vagy kerékpározásról. Célokat is beállíthatunk, illetve az óra különböző jutalmakat és jelvényeket is oszt egy-egy cél elérésekor, melyet az iPhone-unkon található – később érkező – Fitness alkalmazásban is láthatunk majd. Itt egyébként könnyedén áttekinthetővé válnak a múltbéli edzések és eredmények.

Apple Watch fitnesz

Röviden ezek azok az újdonságok amikkel az Apple éjszaka bővítette az Apple Watch weboldalát. Szerintem mindenképp érdemes végigböngészgetni az új részeket, rengeteg helyen láthatunk animációkat, amik elképesztően jól néznek ki, szerintem irtó jól sikerült az Apple Watch kezelőfelülete, látszik, hogy valószínűleg tényleg évek munkája áll mögötte. Valaki egyszer kérdezte itt a kommentekben, hogy mikor döntöttem el, hogy veszek Apple Watch-ot, akkor is írtam, hogy az egyik döntő ok tényleg az volt, amikor megláttam a végletekig csiszolt és átgondolt kezelőfelületet.

• Az Apple Watch weboldala