Tim Cook

Visszavágó: ismét az Apple a világ legértékesebb cége

#HÍREK
2016. 02. 04.
Tegnapelőtt írtuk meg, hogy az Alphabet (Google) negyedéves pénzügyi eredményeinek ismertetése után a cég részvényárfolyama rakétaként lőtt ki. Ez azt eredményezte, hogy az Alphabet piaci kapitalizációja (értéke) meghaladta az Apple-ét, így a világ legértékesebb nyilvános cégévé vált.

Az Apple-részvények az utóbbi hónapokban tartós esésbe kezdtek, nagyjából 20%-ot veszítve értékükből ősz óta. A piaci kapitalizáció gyakorlatilag egy cég pillanatnyi értékét jelöli, az összes kibocsátott részvény számának szorzata a részvények aktuális árfolyamával – így a részvényárfolyam esésével arányosan a cég értéke is csökken. Nem segített rajtuk sokat az sem, hogy az utolsó naptári évben az Apple-nek alig sikerült növekednie, a következő negyedévre pedig egyenesen csökkenést jósoltak maguknak.

Az Alphabet ezzel szemben biztató növekedést produkált a befektetőknek, aminek következtében jelentősen megugrottak a részvényárfolyamok. A kezdeti lelkesedés azonban hamarosan lecsengett, és nagyjából visszaállt a bejelentés előtti állapot, ami azt jelenti, hogy tegnap tőzsdezáráskor az Alphabet értéke 499,9 milliárd dollár (140 ezer milliárd Ft) volt, az Apple-é pedig 534,2 milliárd dollár (150 ezer milliárd forint), így az utóbbinak sikerült visszaszereznie a még 2011-ben az Exxon Mobiltól elhódított címet.

Az Apple- és Google-részvények árfolyamának százalékos változása az elmúlt egy évben. | Forrás: Yahoo Finance
Az Apple- és Google-részvények árfolyamának százalékos változása az elmúlt egy évben. | Forrás: Yahoo Finance

Az Alphabet mostani esése nem egyedi, a tegnapi napot jó néhány nagyobb techcég megszenvedte, köztük az Amazon, a Yahoo, a Netflix és a Tesla is. Valószínűleg nem ez lesz az utolsó eset, hogy az Apple és az Alphabet helyet cserélnek a következő hetekben-hónapokban az élen, folyamatosan váltogatva „a világ legértékesebb cége” címet, így aztán nem kell megijedni, nem is tervezzük, hogy kétnaponta beszámolunk ezekről a változásokról. Legközelebb akkor jelentkezünk, ha nagyobb különbség alakul ki a két rivális között.

Addig is, ha asztali böngészőből látogatod az iMagazint, a kis felső ikon fölé mozgatva az egeret apró érdekességként mindig láthatod az Apple-részvények aktuális árfolyamát. A rekord egyébként tavaly februárban volt 133 dollárral, ami 737,4 milliárd dolláros piaci kapitalizációt jelentett. Így párolog el egy év alatt 57 ezer milliárd forint a tőzsdén.

Forrás: 9to5Mac.