william-cover-3

Will.i.am saját okosórájával száll harcba

#HÍREK
2014. 10. 14.

A Black Eyed Peas frontembere sajátfejlesztésű okosóráját éppen az Apple október 16-án tartott bejelentésének napján dobja piacra. Az óra különlegessége, hogy nem kell telefonhoz párosítani, bár egyelőre kétséges, hogy mennyire lesz használható a valóságban.

Will.i.am, az amerikai producer nem csak a zeneipar bennfentese, a tech világban is otthonosan mozog, hiszen néhány éve az Intel kreatív innovációs igazgatója – legalábbis papíron. Tény, hogy eddig igen kevés információ látott napvilágot arról, hogy pontosan mit is igazgat az Intelnél a popsztár, de úgy tűnik, most saját cégének első termékét, egy okosórát fog bemutatni.

Legelőször áprilisban láthattuk az órát működés közben a brit Channel 4 talkshowjában, a Chatty Manben, később pedig a Voice élő adásában is használta a zsűritagként szereplő will.i.am. Akkor még arról volt szó, hogy júliusban forgalomba kerül a mobiltelefonként is használható karperec, azonban úgy tűnik, csak mostanra készült el will.i.am cége a fejlesztéssel.

Magam indítottam el a céget, én adtam a tőkét, a saját pénzemet használtam fejlesztésre

Az okosóra erőssége Will szerint, hogy nem igényel mobiltelefonos kapcsolatot a használathoz, sőt, maga az óra mobiltelefonként is működik.

Már nem hordom magammal a telefonom, ez a telefonom

Arról egyelőre nem sokat tudni, hogy pontosan milyen funkciók lesznek elérhetőek az órán, de Will a talkshowban elárulta, hogy lehet vele zenét lejátszani, Facebookozni, Twitterezni és Instagramozni. Egy későbbi fellépése során a zenész meglehetősen kezdetleges DJ funkcióit is használta.

Ami fantasztikus, hogy nem a többi cég közül valamelyik csinálta meg, hanem én

Egyelőre vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy mennyire komoly will.i.am próbálkozása, hiszen a híresség amúgy is rendkívül ért ahhoz, hogy hírverést csapjon maga körül, ez abból is látszik, hogy rögtön két főműsoridős tv műsorban is promótálhatta a még fejlesztés alatt álló termékét. De tekintsünk el a kétkedéstől, lássuk, működhet-e a koncepció.

Screen Shot 2014-10-14 at 13.10.39

A néhány közeli felvétel alapján egyértelműen látszik, hogy egy viszonylag egyszerű formaterv alapján készül és egy teljesen egységes forgástestet alkot. Ezen egy okosóráknál megszokott méretű érintőkijelző található, ami viszont a képek alapján egyetlen szín megjelenítésére képes. Tudjuk, hogy az okosórák tervezésénél komoly kihívást jelent összeegyeztetni a viszonylag nagy kijelzőt a kis akkumulátorral. A piacon jelenleg kapható LCD kijelzős okosórák tesztjeiben rendre kiemelik, hogy egy töltéssel leginkább egy fél napig lehet őket használni. Az Apple Watch-ról is sejthető, hogy nem a hosszú üzemideje miatt fogjuk szeretni, az Apple egyelőre annyit mondott, hogy átlagosan naponta kell majd tölteni.

Ezek alapján nem véletlen, hogy az elérhető okosórák nem tudnak mobiltelefonként működni, egyrészt azért, mert a telefonunk sokkal fontosabb része a mindennapi életünknek, mint egy óra, másrészt azért, mert a telefonkapcsolat rendkívüli mértékben meríti az akkumulátorokat. Ahogy mondtam, szkeptikus vagyok will.i.am órájával kapcsolatban, de az egyszínű LCD kijelző és az aránylag masszív karpánt együttese lehetőséget adhat, hogy egy használható üzemidejű mobiltelefonként is használható óra legyen a kész termék.

Will tehát csütörtökön, az Apple keynote-jával egy napon fogja bemutatni az okosóráját. Remélem senki nem veszi zokon, ha én mégis inkább az Apple bejelentésére vagyok kíváncsi, amit élőben fogunk közvetíteni itt, az iMagazinon.

Forrás: Engadget
Borítókép: Market Mischief