imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Nyílik az iSTYLE adventi naptára

Bomba jó karácsonyi ajánlatok az iSTYLE-tól!

Az Apple csak kullog a többi gyártó után?


Hol a virtuális valóság, hol az értékelhető TV-s kontent, hol vannak az önvezető autók, hol az intelligens személyi asszisztens, hol az innováció és hol van Steve Jobs az Apple éléről? Újra és újra előjönnek ezek a panaszok a cupertinói vállalattal kapcsolatban, pedig ha kicsit visszatekintünk a múltba, nem úgy tűnik, hogy aggódni kéne.

Különösen az Apple-lel kapcsolatban szoktak erősen érzelmi tónust ölteni a csalódott hangvételű panaszok. A jelenség teljesen érthető: ha karakteres, korszakalkotó, ráadásul ökoszisztémába összeálló termékeket gyárt egy cég, mindezt olyan karizmatikus vezetőkkel az élén, mint amilyen Steve Jobs volt, teljesen természetes reakció, hogy a felhasználókban kialakul egyfajta érzelmi kötődés a márkához. Ez a kötődés pedig egyben elvárásokat is takar, amik ha nem teljesülnek, akkor jön a panaszcunami.

De tényleg: hány olyan cég van még a világon, amikhez így viszonyulnának a felhasználói? Egyáltalán hány olyan cég van a világon, amiről napi négy (és mostanában már napi öt) cikket gond nélkül meg lehet írni még akár Magyarországon is, mert van rá igény? El tudjátok képzelni, hogy vásárlók százezrei háborognak azon, hogy mondjuk a McDonald’s milyen régóta nem dobott ki olyan ikonikus hamburgert, mint a Big Mac? Vagy hogy az egykor megsemmisíthetetlen Levi’s nadrágok miért szakadnak szét manapság 2-3 éven belül? Nem, mert nem érdekli az embereket. Ha nem tetszik a McDonald’s, esznek a Burger Kingben, ha kiszakad a Levi’s, vesznek Wranglert. Nem kommentelnek, nem háborognak, nem csalódottak, csak simán váltanak.

Big Mac – 1968 óta gyakorlatilag ugyanaz.

Az Apple-nél ez kicsit másként van, hiszen rengeteg ember ruházott be a komplett ökoszisztémába: vannak, akik az első iPod óta csak az Apple-termékekre esküsznek, és úgy egyáltalán, nem kevést pénzt hagysz a kasszánál egy olyan termékekért, amik sok esetben az elsődleges munkaeszközöd lesz, amit utána éveken át naponta órákon keresztül használsz. Ezért természetesen azt szeretnéd, hogy ha az egyik terméket cserélned kell, akkor azt márkán belül tehesd meg, mert olyan fejlesztéseket pakoltak az új generációba, hogy ez ne is legyen kérdés. Mondom: teljesen érthető.

Ha ránézünk a mai termékpalettára és szolgáltatásokra, akkor azt látjuk, hogy hiányoznak az olyan frissnek és trendinek számító területek, mint az önvezető autó, a virtuális valóság, a mindent (is) tudó személyi asszisztensek, de még a bejáratott termékek sem fejlődnek látványos ütemben: az iPhone lassan 3 éve változatlan dizájnban pompázik, a MacBookok vagy gyengék, vagy méregdrágák, vagy mindkettők és a többi. Ezek még akár komoly problémának is tűnnének, ha nem lenne rálátásunk az Apple múltjára. De van, és így egészen más tónust kap a jelenlegi helyzet is. Ha átnézzük a már több évtizedre visszanyúló céges történetet, világosan láthatjuk, hogy az Apple-nél a kivárás nem (feltétlen) hiba, hanem stratégia.

Lemaradni néha versenyelőny.

Márpedig ez a stratégia nagyon is működni látszik. Hányszor hallottuk már, hogy Az Igazi Innovátorok már évekkel az Apple előtt járnak? Rengetegszer, csak azt nem tudom, hol vannak most ezek az innovátorok… Hány iPhone-gyilkos készüléket harangozott már be a média a készülék 10 éves történetében? Számtalant, mégis az iPhone töretlenül a legnépszerűbb és legikonikusabb telefon a világon kerek egy évtizede. Az Apple-nek nem az a fontos, hogy első legyen valamiben, hanem hogy amikor beszáll egy bizniszbe, az nagyot szóljon. Erre nem egy bizonyíték áll rendelkezésünkre…

Apple – egy évtizede folyamatos lemaradásban

2007: Éppen az iPod legjobban teljesítő éve előtt járunk egy évvel. Aztán egyszercsak a Microsoft kiadja a Zune-t (emlékszik még rá valaki?), amit a nagy iPod gyilkosként emlegetett mindenki. Az iPod halála logikusnak is tűnt – legalábbis papíron. A Zune képes volt vezeték nélküli szinkronizációra, amire az iPod nem, ráadásul az akkoriban megjelenő MP3 lejátszásra is képes telefonok sokszor már jóval olcsóbbak voltak az Apple lejátszójánál.

Viszont tökéletes időzítéssel az Apple bemutatta az első iPhone-t, amire Steve Jobs azt mondta a színpadon, hogy olyan, mint egy nagyobb kijelzős iPod, na meg mellesleg egy telefon és egy „korszakalkotó internetes eszköz is”. Innentől kezdve az iPod-gyilkos Zune meg is kezdte hosszantartó haláltusáját a teljes elfeledés felé…

2008: Még nem is érkeztek meg az első iPhone-ok a boltok polcaira, a sajtó már arról írt, hogy az iPhone nem is igazi okostelefon, hiszen arra nem telepíthetőek külső féltől származó alkalmazások szemben az „igazi” platformokkal, mint például a Windows Mobile, a Palm, a BlackBerry, a Symbian, a Flash Lite vagy a Java ME. Philip Solis, az ABI Group elemzője ezt írta:

Azt a következtetést kell levonnunk, hogy jelenlegi definícióink szerint az iPhone nem tekinthető okostelefonnak, csak egy felső kategóriás feature phone-nak.

Aztán 2008 tavaszán elindult az App Store, amire a fejlesztők rögtön ráugrottak. 2009 közepére az iPhone már felülmúlta a Windows Mobile eladásait, és azóta sincs még egy olyan alkalmazásbolt, ami annyi profitot termelne, mint amennyit az iOS App Store. Az „igazi platformokra” pedig már a kutya sem emlékszik.

2009: A Blackberry éppen uralja a kormányzati és az üzleti szférát a feltörhetetlen Blackberry Enterprise Serveres (BES) üzenetküldő megoldásának hála. Az Apple mindeközben még az MMS-ezést sem támogatja. Aztán az iOS 3-ban az addigi egyszerű Text appot leváltja a Messages, ami már az SMS mellett támogatja az MMS-t is. Az iOS 5-tel aztán megérkezik az átjárhatóság a Mac-es és az iOS-es üzenetküldés között, lehetővé válik az azonnali üzenetküldés (értsd: chat), mindezt ingyen és titkosítva.

Az addig egyeduralkodó BES pedig lényegében elvesztette húzóerejét, ráadásul pont ekkoriban kellemetlen szolgáltatáskihagyások is felütötték a fejüket, és ezzel meg is indult az egész a süllyesztő felé. Az iMessage viszont azóta is él és virul, ráadásul a legnagyobb üzenetküldő platformmá nőtte ki magát.

2011: Tessék, a Google már megint egy olyan funkciót hozott el a felhasználóknak, amiről az Apple júzerek álmodni se merhetnek, itt az NFC, és az egyérintéses Google Wallet. Csakhogy a Walletből nem lett semmi, még annak ellenére se, hogy a Google tényleg próbálkozott vele, hogy kiépítse az NFC-s fizetés infrastruktúráját. Az Apple pedig még közelébe se ment az NFC-nek.

Helyette gyorsan bevezették az iPhone 4s-sel a Bluetooth 4-et, és elkezdett kidolgozni egy olyan megoldást, amivel az egymás közelében lévő készülékek hatékonyan és folyamatosan képesek lehettek egymással kommunikálni, azaz lényegében lefektette a ma ismeretes Continuity alapjait. Na meg az iPhone 5s-ben debütált Touch ID-val előkészítette a terepet a mobilos fizetés biztonságos használatának.

Ha már mindez megvolt, na akkor tette bele az NFC-t a készülékeibe, és elindította az Apple Pay-t 2014-ben. Igen, bő három éves lemaradásban a Google-höz képest. Na és vajon melyik szolgáltatás működik a mai napig egyre sikeresebben, ráadásul egyre több országban? Nem, nem a Google Wallet…

Ha már 2011-ben járunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy ekkor indult útjára a Siri is, miközben a Google és a Microsoft nyilvánosan gúnyolta a hangvezérlésre épülő személyi asszisztensek ötletét. Ez persze azóta megváltozott, miután részben a Siri-nek hála felpörögtek az iPhone eladások. Most pedig újra ott tartunk, hogy: bezzeg a Siri nem fejlődik semmit, a konkurencia évekkel előtte jár. Hát, meglátjuk, mit hoz majd a WWDC…

2014: Ugorjunk kicsit az időben, és nézzük meg, mi a helyzet a viselhető eszközökkel. Három évvel ezelőtt az iparág elsőszámú újítója éppen a Samsung volt, akik a 2013 végén bemutatott okosórájukkal olyan nagyszerű ötleteket találtak ki, minthogy tegyünk egy órába (!) egy fél-VGA felbontású (!) videókamerát (!).

A piac meglódult, a Google kiadta az Android Wear platformot, és friss szerzeményével, a Motorolával karöltve ki is dobták a Moto 360-at. Közben pedig sorra szálltak be a buliba az olyan cégek, mint a közönségi finanszírozású Pebble, vagy a FitBit, de még az Asus, a Sony, az LG és a Qualcomm is készített okosórákat. Hasonló lett a helyzet, mint az iPhone megjelenése előtt 2006-ban: úgy elhúztak a gyártók, hogy az Apple-nek esélye se lett volna beérni őket.

Na persze. Eljött 2014 vége és úgy berobbant az Apple Watch a piacra, hogy azóta se lehet onnan kiradírozni. Azok az innovatív termékek, amik mögött idáig kullogott, szépen lassan mind kiestek a versenyből, egyedül talán a FitBit bírja még valamennyire tartani az iramot. Az Apple várt, amíg a konkurencia kiszerencsétlenkedi magát a VGA kameráival, elemeztek egy sort, rájöttek, hogy az embereknek sokkal inkább kell a fitnesz és az értesítés, aztán megalkották, amit kell, és siker. Olyannyira, hogy a hatását nem csak az okosóra, de még a hagyományos luxusóra gyártó cégek is megérezték.

Itt vagyunk tehát most 2017-ben, és azon törjük a fejünket, hogy vajon az Apple akkor most mekkora lemaradásban van a többi céghez képest. A fenti példák mind-mind bizonyítékai annak, hogy egyrészt nem minden, most csábítónak látszó vonatra érdemes felpattani, másrészt hogy a jó időzítés bizonyos esetekben többet számít, mint az elsőzés. Márpedig az Apple az időzítés mestere. Nyilván nem akarom azt állítani, hogy az Apple nem tud hibázni, és ha valami rossz, az is jó, mert ez nem így van. Nem gondolom, hogy főleg a techvilágban egy cég évszázadokon keresztül meg tudja őrizni versenyképességét. Előbb-utóbb jönni fognak majd hasonlóan jó stratégiát folytató konkurens cégek, hasonlóan jó vagy még jobb termékekkel, és az Apple is csak egy kis elfeledett fejezet lesz a techtörténelem nagy emlékkönyvében.

Abban viszont biztos vagyok, hogy ezek közül a cégek közül még egy sincs jelenleg a piacon. Gyakorlatilag az összes mostani konkurensnek számtalan lehetősége és ideje lett volna lemosni az Apple-t a pályáról, de még egyiknek sem sikerül. Lehet mondani, hogy a Samsung S8 az ultimate iPhone-gyilkos, egy percre még én is elhittem. Aztán elmentem kipróbálni és a 3 perc nyomkodás után olyan FPS dropot lenyomott a rendszer, hogy egy félmosoly kíséretében vissza is tettem a dokkolóba azt az iPhone-gyilkost. Nem a szentimentalizmus mondatja velem, de az Apple-nek egyszerűen nincs igazi kihívója, aki átvehetné tőle a stafétát.

Vannak jó Androidos telefonok, vannak szuper laptopgyártók, de közel, s távol sincs még egy Apple…

Forrás: AppleInsider

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!