imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Kipróbáltuk az iPhone XS Max-ot

Megnéztük hogyan teljesít hosszabb távon!

Erőgépet MacBook Próból! – Sonnet Radeon RX 570 eGPU teszt


A macOS High Sierra legújabb frissítése végre elhozta a teljeskörű eGPU támogatást az Apple asztali operációs rendszerére. Ennek apropóján megnéztük, mit lehet kihozni egy alap MacBook Próból, ha azt egy Radeon RX 570-nel hajtjuk meg. Ilyen izmosnak még sosem láttam a gépemet…

Kezdjük is rögtön egy kis disclaimerrel: nagyon ritkán vágok videót, nagyon ritkán készítek animációkat, nagyon ritkán játszom a gépemen és sosem bányásztam még kriptovalutát. Éppen ezért nem kifejezetten én vagyok a külső videokártyák célcsoportja. Hogy őszinte legyek, ezelőtt sosem láttam eGPU-t testközelből, és mivel sosem volt PC összeszerelgetős korszakom, az egész videokártya dolog erősen vakfolt kategória nálam.

Nem ismerem a specifikációkat, nem tudok különbséget tenni egyik vagy másik modell között, és nem tudom mi számít jó márkának. Éppen emiatt talán nem fog sok meglepetést okozni azzal, hogy amikor lecseréltem a gépemet, a teljesen alap, 13 inches Touch Bar nélküli MacBook Próra neveztem be – teljesen felesleges lett volna bármi erősebb.

Ennek fényében joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor mégis miért én teszteltem a hozzánk érkező Sonnet eGFX Breakaway Puck Radeon RX 570-es külső videokártyát. Leginkább azért, mert kíváncsiak voltunk, hogy 1.) mennyire intuitívan lehet használni egy ilyen eszközt teljesen laikusként 2.) mennyit érzékel a teljesítménynövekedésből az Átlag Miska. A rövid válasz a kérdésekre, hogy 1.) nem, nem lehet intuitívan használni, de rá lehet jönni 2.) ekkora növekedést még az Átlag Miska is bőven megérez.

De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük azzal, hogy mi is az az eGPU. A kifejezés GPU része a Graphics Őrocessing unit, azaz a grafikai processzor kifejezésből alkotott betűszó. A kis e betű pedig ezúttal nem az elektronikus, hanem az external azaz külső szót takarja. Ennyiből talán már össze is állt a kép: egy külső videokártyáról van szó.

A gyakorlatban az ennyit tesz, hogy egy ilyet csatlakoztatva a géphez anélkül tudjuk növelni annak grafikai teljesítményét, hogy benyúlnánk a motorháztető alá. Tekintve, hogy Cupertino nem igazán teszi lehetővé az efféle mókolásokat, ez az Apple-ös szekértáborban igen előnyös tulajdonságnak minősül.

Fizikai megjelenését tekintve a Sonnet eGFX Breakaway Puck egy relatíve kicsi, 15,24 x 13 x 5,1 centiméteres fekete téglatest. Oldalain masszív szellőzőrácsokkal, hátulján összesen 5 porttal (3 darab DisplayPort 1.4, egy HDMI és egy USB-C Thunderbolt 3), tetején pedig egy működés közben kéken világító S logóval. Nem mondom, hogy életem legszebb tárgyát foghattam a kezemben, de akinek kicsit is bejön az ipari stílus, szeretni fogja.

Mivel a masinához külön áramellátás dukál, ehhez csatlakozik még egy 4 pines DIN konnektor is. A töltőkábelt megszakítja egy ormótlan méretű tápegység, ami egymagában kétszer akkora méretben és súlyban is, mint maga az eszköz. Ez jelentősen levesz az esztétikai élményből, de cserébe így a Sonnet önmaga életben tartásán túl képes még a MacBooknak is csorgatni az áramból. Tekintve, hogy az eszköz a MacBook Pró 2, azaz kettő darab USB-C portjának egyikére csatlakozik, kifejezetten előnyös, hogy a fennmaradó egyetlen csatlakozót nem a gép töltésére kell pazarolni.

Miután összeszereltük a rendszert és kigyönyörködtük magunkat, jöhet a beüzemelés. Na ez az a pont, ahol kicsit elvesztettem a fonalat. Naival azt gondoltam, hogy csak összedugom a cuccost a laptopommal és már hasít is a rendszer. Szépen fel is villant az eGPU logója, a macOS jelezte, hogy megtörtént a csatlakozás, de a csoda csak nem akart beköszönteni. Tökéletesen ugyanolyan sebességgel ment minden, mint előtte. Hát ez egy vacak – gondoltam magamban, de aztán hamar kiderült, hogy csak én voltam a hülye.

Pár oktatóvideót megnézve ugyanis gyorsan megvilágosodtam. Alapesetben a MacBook kijelzőjéhez csak a beépített videokártya fér hozzá, ami esetemben egy nem túl acélos Intel Iris Plus Graphics 640-et takar. A külső GPU így nem nagyon kaphat helyet az asztalnál, legyen az bármilyen erős is. Éppen ezért a használathoz össze kell kötni a masinát egy külső monitorral is.

Szerencsére épp akadt az irodában egy 27“-es 4K-s LG megjelenítő, amit már amúgy is nagyon kiszerettem volna próbálni a gépemmel, csak hát ugye USB-C – HDMI átalakító híján erre nem volt lehetőségem (#donglelife). Kis szerencsétlenkedés után tehát végre teljes pompájában összeállt a rendszer, a macOS azonnal tudta mit kell tennie, még újraindításra se volt szükség, jöhetett a teszt.

Lányos zavaromban hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek, így természetesen rögtön az örök mentőöv benchmark tesztek közt kezdtem mazsolázgatni. Ezek közül is a GFXBench Metalra és a Heavenre esett a választásom végül. Azt hiszem az eredmények mindent elmondanak a teljesítménynövekedésről, annak ellenére is, hogy nyilvánvalóan a nyers számítási kapacitás nem a valós felhasználási élményt tükrözi. Alsó hangon is duplázódott, de a legtöbb esetben sokszorozódott a nyers grafikus teljesítmény, ami azért már bőven a laikusok által is érezhető kategória.

Ezután tettem pár kört a gépemen található csekély számú játékkal (Don’t Starve, Vandals, F1 2016), rendereltem animációt After Effects-szel és Final Cutoztam is egy keveset. Nem tudom, hogy illene ezt szakmaiul megfogalmaznom, csak annyit tudok mondani, hogy:

hűha.

A játékok szebb grafikával simábban mentek, a renderelés jóval gyorsabb volt, és egyszerűen minden lényegesen zökkenőmentesebb, gördülékenyebb, simább lett. A gépem a grafikai műveleteknél alaposan megtáltosodott, én pedig közben nagyon élveztem a helyzetet. Ennél sokkal többet viszont tényleg nem tudok mondani: király, tényleg. Gondolom a célcsoportnak úgyse az lesz a kapaszkodó, ha leírom, hogy hány százalékkel rendereltem ki gyorsabban a milyen animációt.

Az viszont valóban segíthet, ha szót ejtünk a negatívumokról is. Ami a legjobban felidegesített a teszt során, hogy a dobozba mindössze egyetlen darab nyúlfaroknyi Thunderbolt 3 kábelt csomagoltak, ami körülbelül épp csak annyira volt elég, hogy egy alkarnyi távolságot ki tudjak csikarni a gép és az eGPU között.

Baromi idegesítő, hogy nem tudtam szépen esztétikusan elrendezni az asztalon a rendszert, mert folyton választanom kellett, hogy vagy a Sonnet kerül az asztal közepére, vagy a MacBook szorul ki a szélére. Olyan opció, hogy a GPU ellegyen a sarokban, a gépem meg az asztal közepén már nem volt.

Ráadásul a MacBook töltője nem, csak a Sonnet speciális kábele alkalmas a megfelelő működésre, így a problémát nem is tudtam orvosolni a teszt során – külön kell venni hozzá a hosszabb kábelt, szép borsos felárért. Enyje-benyje.

Érdemes tudni azt is, hogy az eGPU-zás bizony zajjal jár. Az eszköznek külön ventilátora és üzemi hangja van, amihez a MacBookhoz szokott fül nincs feltétlen hozzászokva. Nem vészes persze, de ott van, hallható, létezik. Ahogy a brutál hőtermelés is. Ezzel se lett volna semmi problémám, ha az a francos kábel valamivel hosszabbra nőtt volna a gyárban, de így a tőszomszédságnak hála, a MacBook frontálba kapta Celsiusokat, aminek annyira azért nem örültem.

A legfájóbb pont persze egyértelműen az ár lesz. Odáig oké, most így a teszt keretein belül marha jól eljátszogattam vele, de ha a boltban meglátom a 260 ezres árcímként, valószínűleg sírva menekítettem volna ki a pénztárcám a környékről. Ugyanakkor ez nem jelent semmit – nekem nincs rá szükségem, nem is tudom kihasználni, természetes, hogy indokolatlan beruházás lenni, hiszen soha az életben nem tudná kitermelni az árát.

Ezzel szemben, ha valaki olyan munkákban utazik, ahol tényleg kell a teljesítmény, akkor könnyen el tudom képzelni, hogy jó vétel lehet egy ilyen eGPU – nyilván mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy le tudja-e dolgozni a gép a bekerülési költséget vagy sem.

Abszolút látom létjogosultságát egy olyan koncepciónak, hogy a munkahelyen, vagy a dolgozószobában ott a monitor + eGPU kombó, kiegészítve egy egérrel és billentyűzettel, esetleg még egy MacBook állvánnyal is. Utazáshoz, egyéb nem munkaügyi tevékenységekhez ott a könnyű, kicsi MacBook Pro mobilitásából fakadó minden előnyével; amit igény esetén egyetlen kábellel csatlakoztathatunk exoskeletonjához, amitől pillanatok egy valamirevaló asztali géppé varázsolódhat.

Szummázva tehát a fentieket, azt tudom mondani, hogyha megteheted, vagy vissza tudod termelni vele az árát, mindenképpen érdemes lehet fontolóra venni a Sonnet eGFX Breakaway Puck Radeon RX 570-et. A legújabb macOS High Sierrának köszönhetően szoftveres akadályokkal biztosan nem fog találkozni, az extra teljesítmény pedig abszolút érezhető és jelentős. Minden kényelmetlensége ellenére azt gondolom, hogy egy teljesen korrekten összerakott, minőségi termékről van szó.

MBA_2018

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!