imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Itt az új MacBook Pro 16" 2019

Mi pedig leteszteltük

Gone Home – Otthon, egymagunkban


A Bioshock 2: Minerva’s Den egykori fejlesztőiből verbuválódott Fullbright 2013-ban adta ki a Gone Home-ot, amely érzelmes történetével rengeteg kritikust levett a lábáról. A játék diadalmenete azóta is tart, legújabb verziója decemberben debütált iOS-en, iPhone-ra és iPadre is elhozva a kalandot.

Általában jó hír, ha egy olyan cím bukkan fel az App Store-on, amely a komolyabb platformokon már bizonyított. Ilyenkor rendszerint átlag feletti minőséget kapunk, már ha a portolás igényes. Igazából a Gone Home iOS-verziójával kapcsolatban is az az egyetlen nyitott kérdés, hogy nem csorbult-e a játékélmény a számítógépes és konzolos változatokhoz képest?

Az ítélet előtt persze nem árt az alapokat is tisztázni. A portlandi Fullbright műve egy történetalapú sétaszimulátor. Ebben a műfajban nincs más dolgunk, mint környezetünket felfedezve kibontani a sztorit. Az átélhetőségről a belső nézetes megoldás gondoskodik, így kicsit tényleg olyan, mintha mi is ott járnánk helyszínen.

A Gone Home díszletét egy tágas, ódon kúria adja. A játék 1995-ben játszódik, főhőse Katie Greenbriar, aki egy hosszú európai útról hazatérve a família hűlt helyét találja. Ha ez nem lenne elég, maga az otthon is teljesen idegen számára, hiszen családja a távolléte alatt költözött a különös házba. Feladatunk, hogy végére járjunk szeretteink eltűnésének.

A kényelmes tempóban 2-3 óra alatt teljesíthető játék során mindent megtudunk a családtagok személyes és közös drámáiról, különös tekintettel húgunkra, Samanthára. A hangsúly az ő nem mindennapi szerelmi történetén van, melynek elmesélésre rendkívül hatásosra sikeredett. A tinédzser gondjai húsbavágóan átélhetők, de mire bejárjuk a ház összes zugát, nyitott könyv lesz előttünk szüleink élete és házassága is.

A narratíva titka, hogy valójában teljesen hétköznapi, bármelyik családban elképzelhető bonyodalmakról szól, s ezeken keresztül fogalmazza meg markáns társadalomkritikáját. Ettől persze még nem szűnik meg játéknak lenni, minden adott a kiváló szórakozáshoz.

Az információátadás megoldásáért jár a piros pont. Apró tárgyakból, rövid feljegyzésekből meglepően részletes képet kapunk mindenről, így aztán nem is kell hosszú szövegekkel bajlódnunk (nyelvtudás azért szükséges). A hangulat is nagyon erős, a félhomályban úszó ház egyáltalán nem hívogató, főleg miután elkezdjük felcsipegetni a tragikus hirtelenséggel elhunyt előző lakóról szóló morzsákat.

Az egymás után felfedezett titkos átjárók és rejtekhelyek sokat dobnak a helyszín misztikumán, nem beszélve a fények és árnyékok remek megvalósításáról. A hanghatások is kiveszik a részüket az előadásból, a folyamatosan tomboló vihar és az öreg épület különös neszei gondoskodnak róla, hogy éberségünk egy pillanatra se lankadjon.

Olcsó rémisztgetésről azonban szó sincs, a Gone Home nem akar horrorjáték lenni, a lényeg az emberi történetekben rejlik. A baljós elemeket lehántva végső soron egy átlagos otthonban kutakodunk, a 90-es évekbeli környezet pedig még nosztalgikus énünket is megszólítja majd. A szerteszét heverő kazettákat lejátszhatjuk a hi-fi tornyok valamelyikén, feminista punk dalokkal elnyomva az eső kopogását.

A VHS-ek között sikerült felfedeznem az X-Akták néhány epizódját is, de a fiókokba tömött borzalmas ruhák és az ízléstelen tapéták sem hagynak kétséget afelől, hogy a huszadik század hattyúdalát éljük. Az üres házat viszont nem csak a tárgyak keltik életre, Samantha monológjai csodás szinkronnal elevenednek meg, melynek minősége semmivel sem marad el az AAA játékokétól. Óriási bónusz még az indításkor bekapcsolható audiokommentár, amelyből rengeteg érdekességet megtudhatunk a játék fejlesztéséről.

Mindez persze hiábavaló lenne, ha a bevezetőben már említett portolást nem sikerült volna lelkiismeretesen megoldani. A belső nézetes játékoknál sokszor frusztráló az egér, vagy a kontroller hiánya, így kritikus pont az irányítás kérdése. A Gone Home lassú tempójából adódóan szerencsére kiváló alanynak bizonyul, egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy lebutított változattal lenne dolgom.

Az érintőképernyő tehát ne tartson vissza senkit, a vezérlés pont olyan természetes, mintha eleve telefonra szánták volna. Az erőforrásigényt nem vészes, a 2,5 órás kutakodásom maximális fényerőt használva nagyjából negyvenszázaléknyi töltést emésztett fel. Mindemellett a futtatás is problémamentesnek bizonyult, akadás és összeomlás egyszer sem fordult elő.

A Gone Home iOS-es kiadásával tehát egy újabb remek darabbal gazdagodott az App Store kínálata. A konzolminőségű játékélmény a platform szűkös keretei miatt sokszor csak a marketingesek üres fecsegése, de azért vannak kivételek, s a Fullbright alkotása ezek közé tartozik. Határozottan jó vétel, az Apple-nél maradva még a jóval drágábban kínált maces változat helyett is merem ajánlani.

 

iPhone XR akár 0 Ft önrésszel és 0% THM-mel

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!