imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Saját csatornánkra költözünk

Like-olj és kövess minket!

Ez a cikk több mint egy éve nem frissült. Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek tükrében a tartalom mára már idejétmúlt lehet.

Hogyan készült: iPhone – VI. rész


Június 29-én volt tíz éve, hogy az Apple útjára indította az iPhone-t, a világ egyik legnépszerűbb okostelefonját. Ezen jeles esemény alkalmából jelent meg a The One Device: The Secret History of the iPhone című könyv, melynek történetein keresztül megismerhetjük az iPhone fejlesztésének korai időszakát.

A Hogyan készült: iPhone hatodik, egyben befejező epizódjában arra derül fény, hogyan jutott el az Apple vezetősége azokhoz a döntő kérdésekhez, melyek később nagyban meghatározták az iPhone sikerességét. Ilyen volt a hardver, az érintőkijelző és a szoftver is, melyeket aztán az idő igazolt, és sok száz millió Apple-felhasználót eredményezett. Ha lemaradtál volna az eddigi epizódokról, akkor itt pótolhatod őket:

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész

El a kezekkel!

Fadellben mély nyomott hagyott, amikor Jobs először megmutatta neki a P2-es csapat munkáját. “Gyere, ezt nézd meg!” – mondta Steve. A szobában, ahol a fejlesztés eredményét tették csapatszemlére, nem volt egy zsebben elférő prototípus sem. Tulajdonképpen egy kutatás eredményébe nyert betekintést. A touchos Mac azonban nem egészen úgy nézett ki, mint amire számított. Egy ping pong asztal, egy projektor és egy hatalmas érintőkijelző volt a szobában. De az asztal méretű prototípus működött. “Ez az, amit a telefonban látni akarok,” mondta Steve Fadellnek. Fadell szkeptikus volt, nem úgy, mint Tupman, aki egyből úgy érezte meg kell találniuk a módját annak, hogyan lehet Steve elképesztő tervét véghezvinni. Meg volt győződve róla, hogy sikerülhet.

Üljünk le, nézzük meg a számokat és dolgozzunk ki egy tervet! – mondta David Tupman.

Innentől kezdve az iPod-telefon és a P1 csapat munkája kezdte elveszíteni a támogatottságát. A vezetők közt éles viták alakultak ki arról, hogyan tovább. Phil Schillernek, az Apple marketingfőnökének egészen más elképzelése volt arról, mi a következő lépés. Ő egy BlackBerry típusú, e-mailezésre és webhasználatra fókuszáló készüléket szeretett volna, fizikai billentyűzettel. Véleményével azonban teljesen egyedül maradt. Rajta kívül (beleértve Fadellt is) idővel mindenki belátta, hogy a multitouch lesz a nyerő megoldás. Schiller minden alkalommal kardoskodott az igazáéért; sokszor már meg se hallgatták a véleményét, de ő továbbra is meg volt róla győződve, hogy igaza van.

Most már tudjuk, hogy nem volt.

Persze Phil Schiller mégis csak egy marketing szaki, nem pedig az a fajta mérnök, aki megálmodja a tökéletes terméket vagy akinek jelentős belelátása lett volna a projekt technikai hátterébe. Ezt mindenki tudta. Brett Bilbrey, az Apple fejlett techonológiák csapatának vezetője úgy emlékszik vissza, hogy néha elemi szinten kellett elmagyarázni neki a dolgokat. Jobs viszont pontosan ezt szerette Schillerben, hogy nem volt jelentős rálátása arra, amit csinálnak, külső szemmel tudta vizsgálni a dolgokat, akárcsak egy átlagfelhasználó. Az egyik meeting során, ahol végleg eldőlt a mutlitouch sorsa, Schiller kiengedte a felgyülemlett feszültséget és elkiáltotta magát:

Rossz döntést hozunk!

Steve ránézett és elmondta, mennyire elege van belőle. Kidobta Schillert a meetingről, a folyosón pedig egyértelműsítette számára, hogy két lehetősége van. Vagy visszamegy és egyetért a csapat munkájával vagy fel is út, le is út. Az Apple vezetője természetesen a marketingfőnökkel együtt tért vissza, aztán Jobs letisztázta, hogy mi lesz a vezetők dolga az elkövetkezendő időben. “Mind tudjuk, hogy ez az egyetlen dolog, amit tehetünk. Szóval csináljuk meg!” – jelentette ki Steve.

Második felvonás

Miután a P1 projektet eltemették és mindenki az érintőfelületre kezdett koncentrálni, jöttek az újabb sorsdöntő kérdések. Ezek közül is az egyik legfontosabb az volt, miként kell felépülnie a telefon operációs rendszerének. Ezen a kritikus ponton dőlt el az, hogy az iPhone-ból valójában egy zsebszámítógép vagy inkább egy kiegészítő lesz, ahogyan az “elődje”, az iPod is egyfajta kiegészítő volt a Macintoshokhoz. Tony és csapata természetesen az iPod vonalat vitte volna tovább: úgy gondolták, a kezdetleges operációs rendszerre továbbra is érdemes építeni, még ha a click wheelt el is vetették korábban. Ezzel szemben Richard Williamson, Henri Lamiraux és Scott Forstall úgy gondolta, hogy az OS X-et, az Apple laptopjainak és asztali számítógépeinket operációs rendszerét kell leegyszerűsíteni, ami ekkor már nagy népszerűségnek örvendett.

Őrületes viták voltak arról, hogy eldöntsük, mit is kéne tennünk.

Ők hárman és a csapataik alkották a NeXt maffiát, akik Jobs előző cége által kerültek az Apple-höz. Ez volt a P2-es alakulat: az ő ötleteikre íródott az OS X is annak idején. Ők zsebben hordozható Macet akartak, beleértve a programokat is, melyeket alkalmazásokká akartak alakítani. Érthető, hiszen kívülről-belülről ismerték a rendszert. “Biztosak voltunk benne, hogy elegendő erő van a hardverben egy modern operációs rendszer futtatásához.” – mondta Williamson. Úgy gondolták, hogy egy alacsony teljesítményű, ARM alapú processzorra felhúzott rendszer elegendő lehet egy leegyszerűsített Machez.

Az iPod csapat ezt az elképzelést túl merésznek tartotta, ők Linuxra alapoztak volna. Mely már akkoriban is közkedvelt volt a számítástechnikában a nyílt forráskódja miatt, hozzátéve azt is, hogy ekkor ez a rendszer már képes volt elfutni a már említett ARM chipeken. “Mikor megépítettük a telefont, akkor jött a következő vitás pont, hogy mégis milyen alapokra helyezzük az operációs rendszert. Mert eredetileg egy iPodban gondolkodtunk, igaz? És senkit sem érdekelt, hogy milyen operációs rendszer fut az iPodon. Csak egy készülék, egy kiegészítő. A telefont ugyanebbe a csoportba soroltuk.” – tette hozzá Andy Grignon.

Végül is, visszaemlékezve a 2007-es iPhone Keynote-ra, maga Steve is inkább iPodként jellemezte az iPhone-t. Persze mondhatnánk, hogy sokkal egyszerűbb volt 2007-ben iPodnak eladni az iPhone-t, mint megértetni a világgal, hogy gyakorlatilag egy modern számítástechnikai eszközt sikerült piacra dobni a maga gyermekbetegségeivel, mely aztán az évek során rohamos tempóban fejlődésnek indulhatott. Ekkor ez még az Apple-nél is nagyon vitás helyzet volt. A NeXt-esek nehezen tudták megértetni az iPod csapattal, hogy ez már nem csak egy egyszerű szórakoztató elektronikai eszköz, hanem valójában egy új irány a számítástechnikában, maga a forradalom.

Ezen a ponton már egyáltalán nem törődtünk magával a készülékkel – emelte ki Williamson, a P2-es csapat egyik feje.

Úgy gondolták ekkor, hogy a telefon fizikai valója valamelyest irreleváns, ennél sokkal fontosabb a szoftver. Milyen lesz az emberek interakciója az iPhone-nal? Milyen lesz használni? A P2-es csapat ekkor már úgy látta, hogy itt nem egy olyan projektről van szó, ahol megépíthetik a világ legjobb és legfejlettebb telefonját. Hanem inkább arról, hogy megépíthetik a számítástechnika trójai falovát, ami nem csak a telefonok piacán üthet rést, hanem úttörő lehet a teljes mobil számítástechnikában is. Tíz év elteltével már tudjuk, hogy elképzelésük helytálló volt, hiszen az idén bemutatott iPad Pro és az iOS 11 már nagyon közel áll ehhez az elképzeléshez.

A zsugorodó operációs rendszer

Amikor a két rendszer kezdett formát ölteni, a P2-es csapat már nem volt ekkora legény, hiszen a mobil számítástechnikai ambícióknak nem állt túl jól a szénája. “A betöltési idő nevetséges volt.” – mondta Andy Grignon. Ezzel szemben az ő megoldásuk, ami a Linuxra épült, gyors és egyszerű volt. Az ember megnyomta a bekapcsológombot és már fel is állt a rendszer. Ellenben a Macesek rendszere katasztrofális volt, hosszú percekbe telt a töltés. “Egy olyan eszköznél, amit csak ki-bekapcsolsz? Viccelsz?” – emlékszik vissza Grignon.

“Bizonyítanunk kellett, hogy az OS X bizonyos módosulata mégis működhet.” – mondta Williamson. “A maffia tehát még inkább belehúzott, a verseny immár szoftveres téren is kiéleződött. Azt akartuk, hogy a mi látásmódunk érvényesüljön abban, amit az Apple végül kiad. Nem akartuk, hogy egy ex-iPod verzió legyen kész hamarabb.” Az első jelentős áttörést az jelentette, amikor a korábban már jól működő görgetést (amitől Jobs is eldobta az agyát) sikerült átültetni az absztrahált OS X-be, illetve amikor az érintésvezérléssel pontosan az történt, amit szerettek volna a mérnökök.

Ezzel sikerült elérni, hogy ne egy buta, Linuxon nyugvó rendszer készüljön, hanem Forstallék elképzelése győzedelmeskedjen, a mai viszonylatokat tekintve pedig olyan jelentőségű döntés volt ez, ami felhasználók millióit ösztönözte később is a váltásra. A szoftver kérdés eldőlt és a képernyő is, hiszen egyhangúan mindenki belátta, hogy az érintőkijelző jelenti a jövőt, a hardvert pedig a Fadell-féle P1 csapat építette meg.

Arra pedig, hogy mi lett az első iPhone történetének vége, reméljük mindenki emlékszik – aki nem, az sürgősen pótolja. Lássuk, hogyan írt történelmet Steve Jobs, nem először és szerencsére nem is utoljára.

Forrás: The Verge

A sorozat korábbi részeit itt találhatod: I.II.III.IV., V. rész

Minden lezárás egyben valami új dolog a kezdete is. Ha nem lenne még elég a történelemből, akkor alábbi sorozatunkkal tovább kísérhetitek az iPhone, majd később az iPad és iOS történetét (I., II., III., IV. rész) a kezdetektől egészen napjainkig. Ha te is részesévé válnál az Apple világának, de nem tudod, hol kezdd, akkor böngészd át az iSTYLE kedvezményes ajánlatait, ahol biztosan rátalálsz kedvenc iPhone-odra, iPadedre vagy MacBookodra.

BYEback - készülékbeszámítás

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!